Szijjártó: Az egyiptomi-magyar gazdasági együttműködés legnagyobb eredményét értük el

2020. október 01. 15:55

A Dunakeszi Járműjavító Kft. 674 vasúti kocsit fog legyártani az egyiptomi nemzeti vasúttársaságnak a következő három évben.

2020. október 01. 15:55
null

A magyar vasúti járműgyártás az eddigi legnagyobb megrendelését kapta az egyiptomi nemzeti vasúttársaságtól, ez a két ország közötti gazdasági együttműködés valaha volt legkomolyabb eredménye – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kairóban. Szijjártó Péter arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egyiptomi vasúttársaság az összes általa használt vasúti kocsi nagyjából egyharmadát lecseréli, és az erről kiírt tendert egy magyar-orosz konzorcium nyerte, így 674 kocsit a Dunakeszi Járműjavító Kft. fog legyártani a következő három évben.

Körülbelül egymilliárd eurós megrendelésről van szó, amelynek így több mint fele a magyar gazdaságba áramlik – mondta, hozzátéve, hogy a beruházáshoz az Eximbank nyújt hitelt az egyiptomi államnak. A miniszter közölte azt is, hogy egyeztetések folynak a két ország közötti együttműködés további kiterjesztéséről, például mozdonyok szállításáról, illetve egyiptomi vasúti mérnökök és szakértők magyarországi képzéséről. Szijjártó Péter találkozik többek között az egyiptomi külügyminiszterrel, a közlekedési miniszterrel, valamint a kereskedelmi és ipari miniszterrel is.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2020. október 01. 20:37
Nagyszerű politikussá, és főleg elképesztően jó külügyminiszterré nőtte ki magát ez az ifiember! A Fidesz minden minisztere és azok intézményei, nagykövetségei megállás nélkül azon dolgoznak, hogy az országnak minél több befektetőt, vagy éppen munkát hozzanak, biztosítsanak. Csak ebben az évben többet tettek az országért, mint a tetves eulópai magyal demoklaták valaha is tettek az összes kormányzási idejük alatt. Tessék, lehet választani!
Vili
2020. október 01. 19:56
Gratulálunk Miniszter Úr, az Ön szívügye a vasút sok bevételt hoz az országnak! Remek hír valóban! A sok irígy,rosszindulatú mindent kiforgat,támad! De,olyan nagy diktatúra van itt,a véleménynyílvánítást tíltja a kormány,mondják.Ami a Dákóban szokás,ha nemtetsző véleményt írsz, azonnal tílt böszméné.
Pelso j.
2020. október 01. 18:35
Miért Eximbank finanszíroz?........
nimfak
2020. október 01. 17:02
Szijjarto ur, gratulalunk! Koszonjuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!