Nőellenes, homofób, rasszista és antiszemita mocsárban álló szavazókat lát Lengyel László

2020. augusztus 22. 15:24

A publicista Népszavában megjelent cikkében Orbán, Erdogan, Lukasenka és Vucsics szavazóit hasonította össze.

2020. augusztus 22. 15:24
null

Kölcsönös tanulás címmel jelent meg Lengyel László írása a Népszava szombati mellékletének hasábjain. A publicista saját véleményét foglalta össze a vezérdemokráciából személyközpontú tekintélyuralomba tartó útról. Lengyel szerint a vezérdemokráciák hosszútávon tekintélyuralmi rendszert eredményeznek, hiszen olyan tanulási folyamatokat indítanak el, melyben a vezető politikusok és a „hívek” megtanítják egymásnak a jogtalan és erkölcstelen új szabályokat. A publicista szerint míg Donald Trump vagy Boris Johnson vezérdemokráciát, addig Putyin, Hszi Csin-ping, Erdogan, Lukasenka, Vucsics és Orbán már személyközpontú tekintélyuralmakat épít ki.

A publicista ezt követően elemezni kezdi az általa tekintélyuralmi rendszerűnek minősített állam- és kormányfők, valamint szavazóiknak személyiségét. Lengyel László szerint az általa autokratikusnak nevezett politikai vezetők személyüket illetve populisták, tömegbefolyásolók és tömegvezéreltek. Az író ezt követően tér át írása azon részére, melyben úgy fogalmaz: „létezik egy személyüket szerető, hívő választói tömegük, amelyre bizton támaszkodhatnak. A választók társadalmi háttere jól felismerhető: idősebb, iskolázatlanabb vidéki és/vagy rozsdaövezeti szavazók, akik ellenségei a globalizációnak és a migrációnak” – fogalmaz a publicista. Lengyel László szerint az autokratikus vezetők szavazói (így az általa autokratikusnak tartott Orbán szavazói is) nőellenesek, homofóbok, rasszisták és antiszemiták, akik „félik és gyűlölik a nagyvárosi életformát”. A publicista még hozzáteszi, hogy az alábbi vezetők egyfajta „valláspótlékot” képeznek szavazóik számára, akik védelmezői szerepkörrel rendelkeznek és megvédik a választókat a „támadó, veszélyeztető külvilággal szemben”, illetve stabilizációt biztosítanak.

Nem ez az első alkalom, hogy a Népszava hétvégi mellékletének hasábjain a kormánypárti szavazókat mélyen sértő kijelentéseket tesznek személyüket illetően különböző publicisták. Pár héttel ezelőtt Bruck Gábor fogalmazott úgy a lap hasábjain (a kormánypárti szavazókra utalva), hogy „a tízmillió magyarból hétmillió tanulatlan, szegény, öreg vagy beteg”.

Fotó: YouTube

Összesen 347 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. november 12. 13:57
Errol a baromrol soha nem lehetett tudni hogy ferfi vagy nő. A kardiganja szürke, ő meg egy buta, elfajzott szegyene a Benedek csaladnak!
Krupp Skya
2020. október 16. 06:06
Plusssssssz rémítőképződményeket is lát. Ki kellene másznod Laci bácsi az ÁVH-s pöcegödörből, hátha mást látsz! Kicsit nagyon szar szagod lesz, de hát ki bánja.
Krupp Skya
2020. október 16. 06:05
Plusssssssz rémítőképződményeket is lát. Ki kellene másznod Laci bácsi az ÁVH-s pöce gödörből, hátha mást látsz! Kicsit nagyon szar szagod lesz dehát ki bánja.
balbako_
2020. szeptember 09. 18:32
Én meg egy öregedő gyűlölködő pártmunkást látok, akit a sorozatos vereségek idegbeteggé tettek és most olvashatjuk kórtörténetének egy részét ami publikus. Az igazi anamnézis az SZDSZ-el kezdődött, ahová besorolt....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!