Kétnapos rendkívüli ülés kezdődik a parlamentben

2020. július 13. 08:40

A törvényhozás kedden feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére.

2020. július 13. 08:40

A parlament a kormánypártok kezdeményezésére tart kétnapos rendkívüli ülést. A törvényhozás kedden feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd két órában azonnali kérdések hangozhatnak el. Az interpellációkra egy óra, a kérdésekre pedig további fél óra áll rendelkezésre, azonban a frakciók – a járvány alatt kidolgozott munkarendnek megfelelően – várhatóan nem élnek majd ezekkel a lehetőségekkel.

Az Országgyűlés kedden előbb megvitatja, majd el is fogadhatja a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatot. A kormánypártok azért nyújtották be indítványukat és kezdeményezték a Ház rendkívüli ülését, mert a jövő hét második felében megrendezendő uniós csúcson születik döntés annak a 750 milliárd eurós hitelnek a felvételéről, amelyért a tagállamok vállalják a garanciát – közölte korábban a KDNP megválasztott frakcióvezetője.

Simicskó István kifejtette, támogatási feltételeik között szerepel, hogy a szegényebb országok nem kaphatnak kevesebb forrást, mint a gazdagok; a pénzt kizárólag a gazdaság újraindítására, a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyek védelmére és új munkahelyek teremtésére lehet fordítani; továbbá a forrás nem köthető össze olyan politikai és ideológiai feltételekkel, mint a jogállamiság, illetve a bevándorlás kérdésének megítélése.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2020. július 13. 12:34
Minek a rendkívüli ülésre a napirend előtti bohóckodás. Aki erre kiváncsi, megnézheti az előzőeket a YouTube-on. Semmi újat nem fognak mondani.
Pelso j.
2020. július 13. 12:26
A pártérdek álcázása, "törvényesítése".
Menhetten
2020. július 13. 12:14
Orbán csak zsarolni akarja az EU-t - a hatalmát növelő, a hívek között jól eladható kedvezményeket kicsikarni tőle.
toef36
2020. július 13. 11:53
Remélhetőleg, Orbánnak megfelelő esze és ereje van ahhoz, hogy leszavazza Merkel anyu javaslatát... Ezek még mindig Kelet-Európa gyarmatosításán munkálkodnak... Tele hazugsággal és "JOGÁLLAMISÁGGAL"... RÖHEJ! amit Nyugat-Európa művel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!