A szabadkőműves-páholyok valós szerepéről és jelentőségéről

2020. július 27. 10:32

A magas idézettségtől megrészegült intellektuellek nem érvelnek, beérik a stigmázással, a morális megsemmisítéssel.

2020. július 27. 10:32
Tóth Gy. László

„Szakács Árpád tájékozott és művelt újságíró, aki irodalmi stílusban ír, ráadásul kritikai attitűdje miatt nem szereti a látszat- és félmegoldásokat, a mellébeszélést, a képmutatást és az önfeladó kompromisszumokat. Soha nem tagadta, hogy könyvkiadással is foglalkozik. A Kárpátia Kiadó adta ki Raffay Ernő történelmi jelentőségű könyveit is. Ezt soha nem titkolta, és ha valóban pénzéhes lenne – ahogy ellenségei állítják –, akkor gyorsan profilt váltana. Szakács legújabb bűne, hogy megtörve a szabadkőművesség valódi szerepét elhallgató csöndet, nem fogadta el a történészszakma döntő részének azon állítását, miszerint a szabadkőművesség egy megmosolyogtató dolog, ráadásul nincs semmiféle értékelhető szerepe a magyar történelemben. Akik ezt kétségbe vonják, azok nem történészek, hanem tudatlan képzelődők, önálló gondolkodásra képtelen erkölcstelen lények, nacionalisták és antiszemiták, összeesküvés-elméletekben hívő szerencsétlenek.

A kanonizált történettudomány képviselőit nem zavarja, hogy a kérdéskörben megszólaló jobboldali szerzők egyike sem állította, hogy a trianoni békediktátum kizárólag a szabadkőműves mozgalmak tevékenységének következménye. A történelmi események mindig is a sokismeretlenes egyenletekhez hasonlítottak, és aligha létezett olyan történelmi esemény, amely egyetlen okra vezethető vissza. Már megszoktuk, hogy a mainstreamhez (fősodorhoz) tartozók mindig alábecsülik a munkásságukat kritikával illetőket, és idézettségükre, pozícióikra, tudományos fokozataikra hivatkozva igyekeznek kitérni a tényszerű és korrekt viták elől.”

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. július 27. 19:14
Jó, majd én kimondom. A jászi féle marxista protobolsi nyomulás a szabadkőműves szervezetet használta fel, hogy a hatalmat megkaparintsa. Doktríner faszok lévén teljesen eszementek voltak abban a tekintetben, hogy milyen külkapcsolati, belügyi helyzetben mit kéne tenniük, marx bácsi csudás elvei alapján nekiláttak szocializmust építeni. Mindezek alapján ( és a megtapasztalt szocialazmus emlékével) azt mondom, ki a picsába a zsidókkal a médiából, mert ugyanezt a jászi féle szart viszik tovább, eszetlenek, nem értik a világot és direkt csak ártani akarnak, hátha a zavarosban újra hatalomhoz jutnak, és soha többé a komcsikat a kormányrúdhoz.
T. Péter
2020. július 27. 16:20
"baloldali, ateista értelmiség egy része meghatározó szerepet játszott a korabeli szabadkőműves-mozgalmakban. Ez jó. Különös tekintettel arra, hogy a szabadkőművesnek felvételhez kábé a legelső feltétel, hogy az illető vallásos legyen. A vallás mindegy, de vallásosnak kell lennie.
illiberator
2020. július 27. 13:44
TGYL régebben sokat szerepelt a tv-ben, sajnos ma már nem. Pedig nagy szükség lenne a pontos elemzéseire, szakértelmére.
Fehér Agyar
2020. július 27. 13:19
Azt írja, hogy 2A szabadkőműves-páholyok kezdetben valóban nemzeti és karitatív célokat is szolgáltak, de a XIX. század végén és a XX. század elején már egészen más célokért küzdöttek." Akkor ezek a páholyok a mai, migrációt segítő civil szervezetek megfelelői.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!