Varga Judit: Erős, családokra és szuverén nemzetekre épülő Európa kell

2020. június 19. 13:26

Magyarország uniós tagsága nem konformitást és megalkuvó beletörődést igényel, hanem aktív érdekérvényesítést, józan és bölcs együttműködést.

2020. június 19. 13:26

Erős, családokra és szuverén nemzetekre épülő, sokszínű Európára van szükség, erre az alapra épülhet Európa jövője is – hangoztatta az igazságügyi miniszter pénteken az Országházban. A Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztóján elmondott beszédében Varga Judit kiemelte: Európának a közös lehetőségekről kell szólnia, nem pedig a nemzetek elsorvasztásáról. Erős nemzetek nélkül Európa is csak gyenge maradhat – mutatott rá.

Hangsúlyozta: „csak a saját nemzeti érdekeit őszintén és bátran felvállaló tagállamok alkothatnak hosszú távon is sikeres európai közösséget”. Magyarország uniós tagsága nem konformitást és megalkuvó beletörődést igényel, hanem aktív érdekérvényesítést, józan és bölcs együttműködést – fogalmazott.

Az Európai Unió jövője nem lehet „az ideológiától túlfűtött politikai eszmeáramlatok játékszere

Úgy vélte, kihívásokból nincs hiány, hiszen a 2008-as gazdasági válság legyengítette, a migrációs válság megosztotta az uniót, majd elveszítették Nagy-Britanniát, most pedig a koronavírus-járvánnyal kell szembenézni. „De mi, magyarok, mindig fel tudtunk állni, még az olyan nagy nemzeti tragédiából is, mint ami éppen száz éve történt hazánkban” – emlékeztetett. Varga Judit kijelentette: nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez, és egy erős Magyarország Európát is erősebbé teszi. Azt mondta, Magyarország, Kelet-Közép-Európa és az Európai Unió jövője nem lehet „az ideológiától túlfűtött politikai eszmeáramlatok játékszere”. A jövőt mi, magyarok az összes európai nemzettel együtt közösen alakítjuk, és a jövő kulcskérdéseinek eldöntésében a fiatal nemzedéknek lesz oroszlánrésze – fűzte hozzá.

Kijelentette: „az erős nemzetek erős Európájában hiszünk”, abban, hogy egy keresztény értékekre épülő civilizációban csak a nemzetek képesek arra az együttműködésre, amely mindenki javát szolgálja, ezért sosem szabad megfeledkezni Európa szellemi gyökereiről. Kitért arra: fontos a fiatalok érdeklődését felkelteni az uniós ügyek iránt, továbbá azt biztosítani, hogy észrevételeik megjelenjenek az európai vitákban. Magyarország ezen a téren nem áll rosszul, tehetségesek, kreatívak és elkötelezettek a magyar fiatalok – mondta. Hozzátette: kiemelt hangsúlyt kell helyezni az elhivatott, a magyar érdekeket hatékonyan képviselő szakemberek utánpótlásának képzésére.

Annyi minden változik, hogy indokolt a még rövid távra készített programok újragondolása is

Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője hangsúlyozta: az EU arra az elvre épül, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre könnyebb egy közösségben választ találni a közös érdekek és értékek mentén. Ilyen a béke fenntartása, a gazdaság felvirágoztatása, a klímaváltozás, a digitális kihívások kezelése, Európa globális befolyásának megtartása – sorolta. Ugyanakkor fontos a szubszidiaritás, az arányosság elve is, vagyis, ha egy kérdést hatékonyabban lehet helyi, regionális szinten kezelni, nincs szükség közös válaszokra – magyarázta. Megjegyezte: amikor ennyi új kihívással kell szembenézni, dinamikus vita zajlik arról, melyik kérdésre hol tudják a leghatékonyabb válaszokat megtalálni.

A képviseletvezető arról is beszélt, hogy szinte turbulensen változó, kihívásokkal teli világban élünk, annyi minden változik, hogy indokolt a még rövid távra készített programok újragondolása is, nem feledve az eredeti célokat, de igazodva az új kihívásokhoz. Közölte: a fiatalok jelentik a jövőjét a szakemberképzésnek, az utánpótlását annak a szakembergárdának, amely garantálja, hogy színvonalas vita folyjon az EU kihívásairól és jövőjéről.

A díjakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Varga Judit és Zupkó Gábor adta át. A több mint húszéves múltra visszatekintő pályázatra idén számos pályamű érkezett anyaországi és határon túli magyar hallgatóktól. A tavaly decemberben megjelent pályázati hirdetmény kitekintést biztosított a közép-európai térségre, régiónk szerepére is.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agrippa
2020. június 20. 12:10
Köszi az ajánlást! 1989 után nem gondoltuk volna, hogy bármilyen formában teljesülhet még 1984 víziója. csak most nem a Béke- vagy az Igazság-minisztérium, hanem a Gender-PC kulturális forradalom újbeszél nyelvezetében.
Crusader
2020. június 19. 23:05
Imádlak Varga Judit! Te vagy Európa legjobb miniszternöje.
Menhetten
2020. június 19. 16:57
Az Európai Bíróság kimondta a törvényükről, hogy jogsértő, uniós jogba ütközik, amiből Varga azt a következtetést vonta le, hogy az EU Bíróság ítélete megerősítette a civil törvény jogszerűségét. Értem vajon, hogy miért Varga Juditnak hívják az igazságügyi minisztert? Hogy a francba ne érteném? Ott írja fehér alapon fekete betűkkel, hogy a szaros törvényük, amiről már akkor is lehetett tudni, hogy egy ordenáré jogi sufnimunka, amikor benyújtották sérti az uniós jogot. Erre Varga szemrebbenés nélkül benyögi, hogy a szaros törvényük jogszerű, és erről szól a bíróság ítélete. Ez itt a tankönyvi bizonyítéka annak, hogy miért nem lehet értelmes párbeszédet és vitát folytatni ebben az országban, mióta ezek a kivételesen tehetséges népek felkapaszkodtak a hatalomba. Például ezért. Mert azt is letagadják, amiről papír van, amit mindenki lát a szemével. Ezért harcolnak minden fronton az egész világgal is, ezért követelik a bocsánatot mindenkitől és vinnyognak, mint akiknek a farkára léptek. Mert addig nem dőlhetnek hátra, ameddig a beteg hazugságaikhoz nem hajlítják a valóságot. Ameddig nem mindenki azt látja, amit ők. Idióta tróger fidesz banda!
Szuverén maffiaállam
2020. június 19. 14:38
Juditka! Szkandereztél már ma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!