Szombattól ismét látogatható a szigligeti vár

2020. június 17. 15:36

Azonban a rekonstrukciók még folytatódnak.

2020. június 17. 15:36

Szombattól ismét látogatható a szigligeti vár, de a rekonstrukció még folytatódik.

Balassa Balázs polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a felújítások miatt szeptemberben zárta be kapuit az egyébként egész évben látogatható, az utóbbi években évi 140-150 ezer látogatót vonzó szigligeti vár. A turisztikai látványosság részleges rekonstrukciójára, és benne új fedett terek kialakítására 470 millió vissza nem térítendő uniós támogatást nyert egy balatoni konzorcium, amelynek tagja a helyi település is.

Balassa Balázs elmondta, az eredetileg százszázalékos uniós támogatást élvező várfejlesztési terveket az időközben megemelkedő árak miatt ki kellett egészítenie a településnek, 60 millió forintnyi önerővel. „A részleges rekonstrukció a járványügyi helyzet miatt nem készülhetett el júniusra, de meg tudják oldani, hogy a vár megnyitása mellett is tovább folyjon a munka egyes részeken” – tette hozzá.

Közölte,

a Várfesztivál és a Várkapunyitó ünnepség idén elmaradt, de a további rendezvényeket, hagyományőrző napokat, koncerteket szeretnék megtartani.

A tízhónapnyi szünet után szombattól ismét látogatható észak-balatoni vár belépő-árai 25 százalékkal emelkedtek a tavalyihoz képest, így idén ezer forint lesz egy felnőtt belépő. A polgármester azt is elmondta, évente több mint százmillió forintnyi bevétele származik az önkormányzatnak a várbelépőkből, de ezt rá is kell fordítani a karbantartására, működtetésére. „A vár közvetlenül egy nullszaldós ügylet, viszont a helyi lakosok, vállalkozók profitálnak a vendégforgalomból” – tette hozzá.

A módosított határidő szerint jövő év április elsejéig kell befejezni a rekonstrukciót, ennek eredményeként a szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel is bővül, és modern, látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás is nyílik benne.

(MTI)

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2020. június 17. 16:13
Magyarország a legszebb ország. Utána 0laszország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!