Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
A ki nem tűzött és elmaradt választásokat tizenöt napon belül, tehát július 2-áig kell kitűzni.
Húsz időközi választás maradt el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból. Ebből nyolc polgármester-választás volt, öt képviselő-választás, hét pedig települési nemzetiségi választás. Az első, amely elmaradt a veszélyhelyzet miatt, a március 22-ére a Zala megyei Dobriban kitűzött polgármester-választás volt. Az utolsó pedig június 7-ére volt kitűzve; a Somogy megyei Istvándiban polgármestert választottak volna. A veszélyhelyzet ideje alatt kitűzni sem lehetett időközi választást. Ebben az időszakban nem lehetett népszavazást sem tartani és kezdeményezni.
Az Országgyűlés június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, amely szerdán meg is jelent a Magyar Közlönyben. Időközi választás a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól, vagyis csütörtöktől tűzhető ki ismét. A ki nem tűzött és elmaradt választásokat tizenöt napon belül, tehát július 2-áig kell kitűzniük a választási bizottságoknak.
(MTI)