A kormány fizessen jutalmat az idősotthonok dolgozóinak is!

2020. június 24. 11:59

Még a leggyávább kormány sem teheti meg, hogy hátat fordít azoknak, akik az egyik legveszélyesebb munkát látták el a járvány alatt!

2020. június 24. 11:59
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

„Bár a kormány hónapokkal ezelőtt azt ígérte, hogy bruttó 500 ezer forintos juttatást kapnak a járvány frontvonalában dolgozók, kiderült, hogy ebből a pénzből többek között a bentlakásos intézmények dolgozói, köztük az idősotthonok ápolói sem kapnak egy fillért sem. Pedig ha volt olyan fertőzésveszélyes munkahely az elmúlt hónapokban, mint a kórházak, azok éppen az idősotthonokban voltak, nem véletlen, hogy sok idősotthonban dolgozó hetekre beköltözött a munkahelyére, nehogy otthon esetleg megfertőzze a családtagjait. Őket kétszer árulta el a kormány: egyszer, amikor nem tesztelt az idősotthonokban, másodszor, amikor kihagyta őket a jutalmazottak köréből.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány fizessen jutalmat az idősotthonok dolgozóinak is! Ne legyenek gyávák és gyengék, ne mutogassanak a fenntartó önkormányzatokra és egyházakra, hanem fizessék ki állami forrásból az idősotthonokban dolgozók jutalmát! Még a leggyávább kormány sem teheti meg, hogy hátat fordít azoknak, akik az egyik legveszélyesebb munkát látták el a járvány alatt!

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője”

(MTI-OS)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. június 25. 08:50
Ez a gyávázás amúgy tetszik valakinek?
puszika
2020. június 24. 19:52
Már csak azt kellene megmondani, miért. A fővárosi fenntartásúaknak meg még vissza is kellene fizetniük!!!
balbako_
2020. június 24. 18:20
A tulajdonos fizessen!
Magyarok Pásztora
2020. június 24. 18:19
A dobrev-párt komcsi hazaárulók csürhéje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!