Szikora Róbert lesz az Eucharisztikus Kongresszus egyik arca

2020. március 03. 18:03

Az énekes Erdő Péterrel is találkozott.

2020. március 03. 18:03

Szikora Róbert, az R-GO frontembere többször, több fórumon beszélt már vallásosságáról, például 2019 novemberében az ATV-n kiemelte, hogy napi szinten templomba is jár. A Bors kedden arról írt, hogy Szikora vallási nagykövet lesz, mert felkérték az 52. Eucharisztikus Kongresszus egyik arcának. 

„Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről" – nyilatkozta a lapnak. Szikorának elmondták, hogy ő lenne a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehet, mint hitvalló, tanúságtevő. „Sok ke­resztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak" – magyarázta. Az énekes találkozott Erdő Péter bíborossal is, akit közvetlen, nagyformátumú személyiségnek írt le. Karácsonykor, egy másik rendezvényen Böjte Csabával találkozott. 

„Gyerekkorom óta vallásos vagyok, nemes feladatnak érzem. Boldogan segítek, hiszen élő téglája vagyok az egyháznak. Sok feladatom lesz, de erről még nem tudok beszélni.”

Fotó: Hirling Bálint, ORIGO

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. március 04. 21:35
Ekkora a káderhiány ?! :)
Paskai
2020. március 04. 15:57
Passzol az arca az oltáriszentséghez. A pólója pedig a liturgikus ruhákhoz.
nyugalom
2020. március 04. 12:54
Csak a rosszindulat! Nem lehetne elfogadni valakit, valamit? Fletó, ja az más! Kéretik abbahagyni ezt az ócsárlást! Ha nem tetszik, hát nem! Akik mindenben csak a rosszat látják, vajon magukba néztek már?
János bácsi
2020. március 04. 12:05
Minden korszaknak megvoltak az önjelölt hősei. A háború előtti időszakban a Horthy fasisztái majd a nácik, majd mindenki a kommunista , partizán, pufajkás lett. 89 után egyre több ötvenhatos ,náci, fasiszta és a fehér keresztény jelent meg a közéletben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!