Karanténba vonult az SZTE rektora

2020. március 22. 15:14

Rovó László kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal.

2020. március 22. 15:14

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorának közlése szerint egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, ahonnan március 8-án, tehát a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet – és egyúttal az egyetemi oktatás és betegellátás leállása – előtt érkezett haza. Az üdülés helyszíne az előzetes információk alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé.

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvosként utazása, ott tartózkodása, valamint hazajövetele során nem tapasztalt sem magán, sem a környezetén olyan jelet, amely akár a vírusfertőzés legkisebb gyanújára is okot adhatott volna. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetébe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződött meg, fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerül kapcsolatba felsőlégúti-fertőzésekkel – tudatta a professzor. Hazaérkezését követően orvosi munkáját – mint korábban is minden esetben – steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint végezte, így közlése szerint kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.

A rektor leszögezte, miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében. Hozzátette: jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes. Mint írta, bár Szegeden van néhány pozitív eset, ezek tőle teljesen függetlenek, a fertőzöttekkel semmilyen kapcsolatban nem állt.

(MTI)

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2020. március 22. 21:56
"Mostanáig nem találtak pozitív mintát a közvetlen környezetemben." vs. "Az orvos, aki a múlthét hétvégén tért vissza Ischglből, ahol síelni volt, szabadsága leteltével visszatért a munkába és 60-80 medikussal találkozott és jelen volt műtéteknél is. Ráadásul a férfi élettársa - egy szülészeten dolgozó nővér - szintén pozitív koronavírustesztet produkált. Tehát van rá esély, hogy a kórház szülészetén olyan személyek is részt vettek az újszülött gondozásban, akik maguk is kontaktszemélyek. A kórház koronavírus-akciócsoportjának feje nem feltételezi, hogy csecsemők is megfertőződtek volna, azonban a szülőket értesítik, és pszichológus is a rendelkezésükre áll a történtek feldolgozására. Közölték, az intenzívosztályon kezelt hat pácienst elkülönítették. Ezenkívül karanténba helyeztek csaknem 100 olyan további személyt, akik érintkezésbe kerülhettek az altatóorvossal. Közülük 33 orvos, 53 ápoló, 18 páciens, három repülős mentős és egy pilóta." /Salzburg, 2020.03.15./ jelentőség, felelősség, stb.
BőröndÖdön
2020. március 22. 21:06
Azért ez nagyon gáz....
WLaci
2020. március 22. 21:01
Állítólag jó sebész, de láthatóan egy nagy marha. A rektorságról mondjon le, ha jó orvos, operáljon.
Periodista
2020. március 22. 20:30
Szegedi Halál Angyala https://periodistas.blog.hu/2020/03/22/amikor_maga_az_orvos_fertozi_le_a_fel_varost_koronaval
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!