Politikai okok miatt tér vissza a Szabad Európa Rádió Magyarországra

2020. február 19. 11:05

Új utak kitaposásáról beszélt a ma már internetes portálként működő egykori rádióadó jelenlegi igazgatója a Politicónak.

2020. február 19. 11:05

Évtizedekkel a vasfüggöny leomlását követően a Szabad Európa Rádió (SZER) visszatér, hogy médiaszabadságot hozzon az EU-ba és megküzdjön az álhírekkel – számolt be róla a Politico szerdai cikkében. Mint azt a cikk szerzője, az egyébként magyar felmenőkkel rendelkező Bayer Lili írja, az Egyesült Államok kormány által támogatott médium Bulgária és Románia után 2020-ban Magyarország irányába terjeszkedik.

A rádió vezetője, Jamie Fly is megszólalt az írásban: mint elmondta, nem állítják azt, hogy ezekben az országokban nincs médiapluralizmus, mert a legtöbb esetben több médiaopció áll rendelkezésre, azonban szerinte „a kérdés az, hogy a médiaportálok képesek-e objektíven és kiegyensúlyozott formában tudósítani” és „politikailag érzékeny témákat is tanulmányoznak-e”. Állítása szerint az elmúlt években megfigyelő csoportok és újságírók is aggodalmuknak adtak hangot a bolgár, román és magyar médiakörnyezetet illetően, miközben az amerikai hivatalnokok inkább az orosz dezinformáció terjedésétől tartanak a régióban. Úgy véli, ehhez adalék, hogy a Freedom House tavaly a kommunizmus bukása óta először nyilvánította Magyarországot „részben szabaddá”.

Már a múlté a rendes rádióadás, a SZER új kiadása már csak online formában él és kis stábokon alapszik, a cikk szerint a „hidegháborús örökségének köszönhetően azonban még mindig jól ismert a régióban”. Fly elmondta, hogy azt akarja, a riporterek térjenek le a kitaposott útról mind Magyarországon, mind a többi országban. „Olyan témákat szeretnénk lefedni, melyeket a létező médiaportálok elhanyagolnak, talán politikai okokból, de azért is ... mert egyes országokban a független média úgy érzi, nem elég erős ahhoz, hogy politikailag érzékeny ügyeket vállaljon potenciális negatív hatások nélkül."

A cikk megjegyzi, az országok kormányai hivatalosan nem ellenzik a SZER működését, de egyes politikai szereplők hangot adtak szkepticizmusuknak. Bayer idézi Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert, aki 2019-ben azt nyilatkozta a New York Postnak, hogy nem lesz most olyan a fogadtatása a rádiónak, mint a kommunizmus alatt volt. „A Szabad Európa Rádió téved, ha azt hiszi, hogy a magyarok pozitív fogadtatásban részesítik majd portáljukat”.

A cikk megjegyzi, hogy Románia mellett Magyarországon is a Kreml régiós befolyása miatti aggodalom vezetett a
terjeszkedéshez. Ennek alátámasztásául idéz egy amerikai hivatalnokot a brüsszeli lap cikke, aki úgy fogalmazott a magyar helyzettel kapcsolatban, hogy „Oroszország elgondolkodott egy RT-Service (valós idejű szolgáltatás - a szerk.) megnyitásán Magyarországon, de úgy döntött, felesleges, mert a magyar médiarendszer már így is az ő programjukat tolta”.

(Mandiner)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2020. február 19. 15:06
Valamikori tragedia ma komediakent terne vissza. Mi az amit az Index, 444, 24 stb. nem mer leirni? Nincs az az arcpirito hazugsag, amit ne vallalnanak be.
nyugalom
2020. február 19. 13:04
Micsoda félrevezetés - ezek komcsik!
Emmanuel Goldstein
2020. február 19. 12:52
Remek ötlet, de én TV-t csinálnék. Elsődleges fontosságú hogy minden magyarnak legyen hozzáférése a hiteles, objektív és kormánytól független hírekhez.
holder
2020. február 19. 12:43
És akkor mi van, ha elindul a SZER ? Azért annyira nem kéne lenézni, hülyének tartani Fidesz szavazóit, hogy nem tudjanak különbséget tenni a valódi és az álhírek között !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!