A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Családalapítást elősegítő támogatást szüntettek meg.
Ózd jobbikos városvezetése megszüntette az önkormányzat eddigi, családalapítást elősegítő támogatását, s ezzel cserbenhagyta a helyi családokat – jelentette ki az ózdi Fidelitas elnökhelyettese hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen tartott sajtótájékoztatón.
Dulai Nikolett rámutatott: a döntés értelmében a 2016 februárjában bevezetett, az első gyermek születése után járó egyszeri 300 ezer forintos támogatást 2020-ban már akkor sem kapják meg az ózdi párok, ha megfelelnek a korábban megfogalmazott követelményeknek.
„Négy évvel ezelőtt Janiczak Dávid polgármester minden fórumot megragadott, hogy büszkélkedjen az Ózdon kialakított támogatási formával”, annak megszüntetéséről azonban "mélyen hallgat és igyekszik azt a legnagyobb titokban tartani" – közölte a Fidelitas elnökhelyettese.
Úgy vélte: ezzel ismét bebizonyosodott, hogy a jobbikos településvezetőnek és csapatának „Az ózdiakért és Ózdért” jelmondata üres ígérgetés, a mindennapokban csak saját, önös érdekeik vezérlik őket.
Dulai Nikolett szerint ellentmondásos, hogy Janiczak Dávid minden fórumon hangoztatja: stabil és biztos lábakon áll Ózd költségvetése, eközben megvonja a támogatást a fiatal helyi családoktól. Ezzel párhuzamosan azonban jut forrás arra, hogy az önkormányzati szakbizottságok létszámát, valamint az önkormányzati cégek felügyelőbizottságainak létszámát és az ott megbízottként tevékenykedők tiszteletdíját emeljék – mondta.
Jelezte: a város fiataljait hátrányosan érintő döntést a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői nem támogatták. Arról is beszélt: a döntéshozók indokai között a születések és a házasságkötések számának folyamatos csökkenése is szerepelt. Ezzel szemben az ózdi kórházban 2016-ban 734, 2017-ben 733, 2018-ban 756, 2019-ben 709 gyermek született, a házasságkötések száma pedig az elmúlt hét évben majdnem megduplázódott.
Az ózdi példa is mutatja, hogy a családok egyedül a kormánytól várhatnak segítséget, hiszen a családvédelmi akcióterv minden egyes eleme – a babaváró támogatástól, a csokon és a bölcsődefejlesztési programokon át, egészen a nagyszülői gyed bevezetéséig – kiszámítható módon segíti az ózdi fiatalok családalapítását is – hangsúlyozta Dulai Nikolett.
(MTI)