Pikó kirúgta, mert nem tudott túlórázni a kétgyermekes édesanya

2019. december 06. 20:23

Tavaly még a rabszolgatörvény ellen tiltakoztak az ellenzéki pártok.

2019. december 06. 20:23

Egy kétgyermekes családanyának azért mondott fel a józsefvárosi hivatal, mert a gyermekeit egyedül nevelő nő nem tudott volna plusz munkát vállalni, pedig korábban azt ígérték neki, hogy ezért nem bocsájtják el. Tavaly decemberben még botrányt is okoztak a baloldali pártok, amikor közösen tiltakoztak az általuk csak rabszolga törvénynek nevezett munka törvénykönyvének módosítása ellen.

A választás után aztán a 8-i kerület új baloldali többségű vezetése ahogy ígérte elsők között döntött arról, hogy nem kötelezi a kerületben dolgozókat túlmunkára. A DK szóvivője szerint a VIII. kerületi önkormányzat helyesen járt el, hogy leszavazták a túlóratörvény alkalmazását. Barkóczi Balázs hangsúlyozta nem tudnak arról, hogy a józsefvárosi dolgozókat túlmunkában foglalkoztatnák.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője szerint Pikó Andrásról elképzelhetetlen, hogy így járjon el a saját önkormányzatánál. A Jobbik alelnöke bár elismerte, hogy nem tud a konkrét ügyről semmit, mégis határozottan állította, hogy ilyen nem történhetett a Józsefvárosban. Ehhez képest a két gyermekes édesanya azt állítja, hogy azért küldték el, mert minden szabad pozícióra csak olyan embert vesznek fel, aki tudja vállalni a túlórázást.

Összesen 206 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazsu
2019. december 09. 12:45
A próbaidő alatt mindkét fél kötelezettség nélkül felmondhat. Nincs mit perelni. A méltányosság és az erkölcs itt nem játszanak szerepet.
Leakis
2019. december 07. 20:02
Nagyon alpári lett a stílus. Kicsit fogják vissza magukat, kérem!
barnabibambi
2019. december 07. 16:46
Pikolót hamarosan köcsögözni fogják! Sőt lehetséges egy másfajta megítélése is ,azaz úgy jár mint a xTV-nél ,azaz kivágják mint macskát xarni!%
BőröndÖdön
2019. december 07. 12:39
Úgy lenne kerek,ha a Pikó is nyilatkozna erről,hírtévés módszerek...:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!