Szijjártó: A migrációs helyzet egyre súlyosabb

2019. november 21. 19:47

A Nyugat-Balkánon százezer migráns torlódott fel – mondta a külügyminiszter.

2019. november 21. 19:47

A migrációs helyzet egyre súlyosabb, a Nyugat-Balkánon már lassan 100 ezer a feltorlódott migránsok száma – mondta Szijjártó Péter csütörtökön Bécsben a Migrációs Politikát Fejlesztő Nemzetközi Központ (ICMPD) magas szintű paneljében.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy törökországi jelentések szerint január elejétől október végéig

350 ezer illegális határátlépőt fogtak el török területen, 80 ezerrel többet, mint a múlt év egészében,

és hátravan még két hónap. Hozzátette, hogy a konfliktusok Európa környékén nem a migrációs válság megoldásának irányába hatnak, hanem ellenkezőleg, és a nyomás az illegális bevándorlással Európába bejutni próbálkozók részéről növekedni fog.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy ideje lenne a brüsszeli intézményeknek, az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek változtatnia migrációs politikáján, amely jelenleg még mindig újabb és újabb migrációs hullámok megindulását ösztönzi ahelyett, hogy elősegítené az otthonukat elhagyók hazatérését, vagy javítana az otthonukban maradtak biztonságán, hogy azok ne induljanak útnak. Kiemelte, mindezek miatt át kellene állítani, méghozzá sürgően a brüsszeli migrációs politika fókuszát.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy

Magyarország bebizonyította: meg lehet állítani a migrációt.

Emellett jól példázza, hogy a segítséget kell az érintett országokba  vinni, nem pedig a gondokat idehozni. Magyarország elérte 40 millió dolláros támogatással, hogy 50 ezer keresztény maradhasson Szíriában, Irakban, Libanonban, vagy haza tudjon oda térni. Ez a megoldás felé mutató, követendő példa – mondta Szijjártó Péter.

A Nemzetközi Migrációs Politikát Fejlesztő Központot (ICMPD) 1993-ban alapította Ausztria és Svájc. Központja Bécsben van és főképp Európával foglalkozik.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stifwacar
2019. november 23. 21:50
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Coccothraustes
2019. november 21. 23:04
Sajnos igaza van
BőröndÖdön
2019. november 21. 21:23
Jaj,Robokuty,UNALMAS vagy...
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. november 21. 20:39
Azok a legveszélyesebbek akik már Európában vannak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!