Milliárdos veszteséget okozhat a BKV-nak a főváros döntése

2019. november 27. 08:28

Nincs pénz a közlekedési cégnél a béremelésre, de ennek ellenére a főváros megtiltotta, hogy év 1,7 milliárd forintért új szerződést kössenek a reklámhelyekre – közölte a Világgazdaság.

2019. november 27. 08:28

Havi 142 millió forintot, vagyis évente több mint 1,7 milliárd forintot ajánlott a Budapesti Közlekedési Zrt.-nek (BKV) a francia hátterű JCDecaux Hungary Kft. (JCD) a járműágazathoz, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért – derül ki abból a Világgazdaság birtokában lévő dokumentumból, amelyet a BKV november 7-én a vonatkozó tender lezárásáról készített.

Mint írják, számszerűleg hiába háromszorosa a koncessziós díj a 2018-ban ebből a tevékenységből befolyó összegnek, és hiába hétszerese a JCD által jelenleg fizetett bérleti díjnak, a közbeszerzést az illetékes döntőbizottság eredménytelennek nyilvánította, majd lezárta. A cég ajánlata érvényes volt, sőt kifejezetten magas pontszámot kapott a bírálat során, azonban jött az új főpolgármester, és az általa benyújtott javaslat értelmében Budapest a győztes kihirdetése helyett megtagadta a szerződéskötést.

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott határozat megtiltotta a fővárosi cégeknek az egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására vonatkozó megállapodások aláírását – és ebbe pont beleesett a BKV négy+négy évre szóló szerződése.

A lap szerint jogilag kérdéses, hogy a három évvel ezelőtt kiírt tenderről a 2019. augusztus 9-i ajánlattételi határidő lejárta után megalkotott fővárosi határozatra hivatkozva visszaléphetett-e a társaság. Ráadásul ezzel a Világgazdaság számítása szerint évente több mint egymilliárd forint bevételkiesése keletkezett a vállalatnak, a négyéves időszakra vonatkoztatva tehát több mint négymilliárd forint.

A BKV a lappal közölt számai ezt megerősítették: a JCD 142 millió forintot fizetett volna havonta koncessziós díjlént,m annak ellenére, hogy eddig ennél két és félszer kevesebbet fizetett volna. A lap szerint a BKV kasszájában a jövő évi béremelésekre sincs pénz, ezért különösen érthetetlen, hogy a főváros miért hagyja veszni ezt a forrást. Pláne, hogy a BKV tulajdonát képező hirdetési felületek jelentős értéket képviselnek: állandó jelleggel 12,5 ezer négyzetméter reklámhelyről van szó, ehhez adódnak hozzá a mintegy 1500 autóbuszon, 200 trolin, 630 villamoson és 450 metrókocsin kialakított promóciós platformok.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
todemo
2019. november 29. 04:48
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
siochanty
2019. november 28. 04:00
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Bernard
2019. november 27. 20:22
Te lóharisnya! Tudod mi lenne itt fél év múlva ha karigeriék rendeznék az oktatásegészségügyet? A káosz lenne a legenyhébb kifejezés.
padeter
2019. november 27. 18:21
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!