Hadházy a családján keresztül támadja Varga Juditot

2019. november 27. 14:49

Az érveimmel nem tudnak vitatkozni, ezért a személyemet és a családomat támadják – reagált az igazságügyi miniszter.

2019. november 27. 14:49

Gratulációját fejezte ki az Igazságügyi miniszter, amiért az Örök tél című magyar alkotás hozta el a legjobb színésznőnek járó nemzetközi Emmy-díjat. Varga Judit a közösségioldalon közzétett írásában hozzátette: „a kommunista rendszer örökösei is nézzék meg a filmet és szálljanak magukba”.

A független képviselőként tevékenykedő Hadházy Ákos úgy reagált a miniszterasszony gratulációjára, hogy „Az Emlékpont által közzétett dokumentumok és a nyilvános cégadatbázis alapján a miniszter édesapja is beazonosítható, mint a kommunista rendszer kiszolgálója”.

A miniszterasszony a PestiSrácoknak reagált Hadházy Ákos vádjaira. Varga Judit azt írta: 

Vendéglátó ipari végzettségű édesapám, még mielőtt megszülettem volna, szakmai karrierjének egy újabb állomásaként szállodavezetői állást kapott a miskolci Avas Szállóban. Tőle tudom, hogy őt is meglepte, amikor pár hónappal később felszólították, hogy a munka része a titkosszolgálatokkal való együttműködés. Kémelhárító, SZT-tiszti III/2-es besorolást kapott, ez annak idején a hódmezővásárhelyi Emlékpont nyilvános listáján is látható volt. A miskolci médiában 2011-ben ez az ügy nagy nyilvánosságot kapott, a családban és a környezetünkben mi akkor megbeszéltük a dolgot. Édesapám ... 1983-ban nemet mondott a szolgálatoknak és a sokak által vágyott szállodavezetői pozíciójából is távozott. Ekkor én hároméves voltam; ki gondolja, hogy nekem mindezért magyarázkodnom kéne?

Nekem erkölcsi és jogi értelemben sincs takargatnivalóm. Én is ott álltam az 1956-os forradalom kitörésének 50. évfordulóját ünneplő tömegben, amikor ugyanannak a rendszernek az örökösei lovasrohamot rendeltek el és szemeket lövettek ki.
Kezdő jogászként, férjemmel jogi segítséget nyújtottunk a rendőri erőszak áldozatainak. Az általunk létrehozott “Ne Féljetek” Alapítvány anyagi segítséget nyújtott a rendőri túlkapások megalázott áldozatainak.
Hol voltak akkor a jogállamiságért aggódó professzorok, EP képviselők és Hadházy Ákosok?

A miniszterasszony egy Wass Albert idézettel zárta Hadházy Ákosnak címzett szavait:
Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.

Összesen 609 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2019. december 11. 09:19
HADHÁZY EGY ALJAS, GENYÓ!!!!! Mi is van az Apró klánnal? A szemkilövetó fletoval? A pécsi főiskolán a spicli KISZ titkár fletoval? Hogyan is lett milliárdos a fletó? Régebben a tv-ben láttam egy filmet, melyben a főiskolán a fleto besúgottjai beszéltek a történtekről. Miért nem vetítik le akár naponta is?
syphax
2019. december 07. 05:58
Mindenki "kiszolgálta"--30 évvel ezelőttig(!!)--a Kádár rendszert VALAMILYEN SZINTEN(!!!) AKI AKKOR SZÜLETETT, ÉS MERÉSZELTE NEM FÖLAKASZTANI MAGÁT A SPÁJZBAN. HISZEN VARGHA LÁSZLÓ--Dr.Vargha Judit Miniszterasszony édesapja-- TKP. LE-MONDOTT(!!!) 1983-BAN, MINDÖSSZE 3 ÉVES SZÁLLODAIGAZGATÓSKODÁS UTÁN.MIUTÁN PONTOSABBAN MEGTUDTA MIT IS AKARNÁ(!)NAK TŐLE KÉRNI. Ergó: legföljebb annyit lehetne neki--Vargha Lászlónak, MONDOM, NEM(!!!) DR. VARGHA JUDITNAK, HANEM VARGHA LÁSZLÓNAK--fölróni, hogy ugyan miért nem mondott le hamarabb? De hogy UGYAN MI KÖZE VAN EHHEZ AZ EGÉSZZHEZ(!!!) A 0-3 ÉVES csecsermő(!!!) kisbabának Vargha Juditkának(???) AZT ÉPESZŰ EMBER FÖL NEM FOGHATJA, CSAK EGY ROSSZUINDULATÚ HÜLYEÁLLAT BALLIB, AKI EGY CSECSEMŐNEK(!!!) "BEOLVAS" MINDENFÉLE VALÓS--ESETLEG-- VAGY VALÓTLAN DOLGOT? UGYAN MIT TEHET ÉS MIT TUDHAT EGY--max. 3 éves(!!!)-- CSECSEMŐ BÁRMIRŐL--ebben a Világban? És az sem igaz, hogy Judit elhallgatta vagy véka alá rejtette volna édesapjának ezt az 1980-tól 83-ig terjedő "kinevezettségét", mert őszintén és nyiltan elmondta--a minsizterjelölti meghallgatásakor az illetékes bizottságnak. Csak éppen az illetékes parlamenti bizottság utánanézett Vargha László "dolgának" az ÁBTL-ben, és látta hogy Ő--Vargha László--NEM(!!!), mondom: NEM(!!!) JELENTETT SENKIRŐL SEMMIT--mert ezt azért néhányan merészelték megtenni, Ő , Vargha Lászlóis(! is, hogy tudniillik: NEM JELENTETT(!))--és ráadásul még viharsebesen le is mondott--amire akkor nem kényszeritette senki és semmi!!!
gyaloggos
2019. november 29. 14:26
SZÓVAL, ha valaki nem tudná: VOLT egy zseniális bróker, egy bank ügyvezető igazgatója, -Kulcsár Attila - aki a liberálbalfasz oldalon nagyon sok pénzt ügyeskedett össze, illetve rengeteget lopott el! S AZ őt érintő nyomozás során került elő egy hangfelvétel egy telefonbeszélgetésről, melyiken Bodnár Zoltán, az ÁAK, később az EXIMBANK vezérigazgatója - Csillag , korábbi SZDSZ-es miniszter volt az IT elnöke- roppant idegesen mondja, szóljatok a Gyurcsányinak, hogy baj van!
gyaloggos
2019. november 29. 11:11
SCHIFFER ismét előjött ama ötlettel, hogy nyilvánosságra hozni a beszervezettek névsorát! NEM, NEM, és ismét csak nem! AMINT már sokszor leírtam, azt csak és kizárólag akkor lehetne, ha pontosan kideríthető lenne minden pontosan, a körülményekről, a tényleges ténykedéseikről. EZ azonban lehetetlen, így EL KELL VÉGRE FELEJTENI azt. SZÁMOMRA Szabó István az a Szabó István, aki azelőtt volt, mielőtt kiderült róla , hogy megzsarolták, vagy Novák is az a nagyszerű focista és edző, akiről szintúgy kiderült, hogy zsarolták!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!