Lamperth Mónika lehet Budapest új főjegyzője

2019. október 18. 18:10

Gyurcsány Ferenc volt miniszterét kérhette fel a pozícióra Karácsony Gergely.

2019. október 18. 18:10

Egybehangzó sajtóértesülések szerint Lamperth Mónika lehet Budapest új főjegyzője. Bár Lamperth az utóbbi években eltűnt az országos politika élvonalából, a rendszerváltás után nagy politikai karriert futott be az MSZP-ben, különösen Gyurcsány Ferenc időszakában.

Lamperth 1981-ben szerzett jogi diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1981-től Kaposvárott a megyei tanács munkatársa, 1991-től megyei önkormányzati osztályvezető volt. 1987-ben belépett az MSZMP-be, majd 1989-ban átlépett a frissen alakult MSZP-be. 1990-ben az önkormányzati választásokon a kaposvári szocialisták listavezetője volt, majd négy évig frakcióvezetőként tevékenykedett. 1994-ben Somogy megye 1. választókerületéből beválasztották az Országgyűlésbe, 1998-ban az MSZP Országos Elnökségébe is bekerült.

2002-től 2006-ig Medgyessy, majd Gyurcsány belügyminisztere volt, 2006-tól 2007-ig a Gyurcsány-kormány területfejlesztési minisztere, majd 2007-től 2008-ig szociális és munkaügyi minisztere. 2008-ban Gyurcsány Ferenc az MSZP operatív irányításával bízta meg Lamperthet, aki a pártelnök kabinetfőnökeként dolgozott tovább.

2014-ig volt országgyűlési képviselő, utána a XV. kerület polgármesteri hivatalának jegyzőjeként dolgozott. Szerdán jelentette be a Facebookon, hogy ebbéli tevékénységével felhagy. A poszt végén sejtelmesen csak azzal indokolkta döntését, hogy új kihívások várják.

Összesen 369 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2019. október 23. 10:58
Ki ez a némber? Hogy vállalni meri a fővárosi főjegyzőséget...
basatu
2019. október 20. 18:39
Sorra előbújnak a pondrók! Nesztek Budapestiek fizessetek ,rábaszovics van!
nyugalom
2019. október 20. 10:18
A viszonylag fiatal karácsony nyakán vannak máris az öreg, megbukott, kivénhedt alakok! vissza az időben, mit is akar ez az alak a sok vénséggel, ostobával, hazuggal a XXI. században? Bajnai, no meg a többi levitézlett alak nagyon modern, zseni, akik már egyszer tönkre tették az országot, a fővárost! Mi újat tudnak adni, ezzel azt mondja ez a kretén báb, hogy visszaadják a fővárost a régi libsi, komcsi bandának! Nagyon fog ez még fájni nekünk! Kik is szavaztak rájuk, milyen csalással, kikkel nyertek?
kombinátor
2019. október 20. 09:36
Lamperth végre pénz közelébe kerülhet: https://deformacio.blog.hu/2019/10/20/karacsony_forrast_talalt_a_ner_sivatagban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!