Budapesti egyetemek: egyesülés helyett társulás?

2019. szeptember 04. 10:12

A Népszava értesülési szerint erősítenék az egyetemek közötti együttműködést, mégpedig egy teljesen új társulási formával.

2019. szeptember 04. 10:12

A 24.hu portál értesüléseivel szemben nem budapesti „szuperegyetem” jönne létre, hanem egy új egyetemi-kutatási társulási formával erősítenék a nagy egyetemek, így az ELTE, a BME és a Semmelweis közötti együttműködést – ismertette a lappal egy névtelenséget kérő, de az ügyre rálátó kormányzati forrás, aki szerint most azt vizsgálják kormányban, hogy ennek mi lehetne a jogi formája.

Mint hozzátette, lehet, hogy módosítani kell majd a felsőoktatási törvényt, azonban az biztos, az egyetemek önálló jogi személyek maradnak, csak bizonyos célok elérése érdekében társulnának egymással. De nem az ELTE, ugyanis a kormány a felröppent hírekkel szemben a BME és a Semmelweist mellett a már átalakult Budapesti Corvinus Egyetemet vonná be ebbe az együttműködésre.

Ami nemcsak az egyetemekre, hanem kutatóintézetekre is vonatkozik majd, ugyanis a Népszava kormányzati forrása elmondta, szerinte utóbbi téren is van bőven javítani való. Ennek példájára a 70 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodó Horizon 2020 uniós kutatási és fejlesztési program eredményeit említette, amiben a magyar egyetemeknek „csak” 250 millió eurós támogatást sikerült megszerezniük.

Az említett egyetemeket még nem keresték meg ezzel kapcsolatban, a kormányzat előbb a jogszabályi feltételeket akarja kidolgozni, jegyzi meg a Népszava forrása, aki szerint a folyamatot könnyíti, hogy a felsőoktatás irányítása az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) került át szeptember elsejétől. Hozzátette, ez nem egy új dolog, már a tavalyi kormányalakításnál is felmerült, hogy a felsőoktatásnak az ITM-ben legyen a helye, miután megvizsgálták: az európai országok közül nyolcban egy irányítás alatt van a felsőoktatás és a tudomány-technológia-innováció – olvasható a baloldali napilap szerdai cikkében.

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bűbájos Küsmödy
2019. szeptember 05. 02:03
Majd ha egy, a Népszavánál hitelesebb forrás is megerősíti, foglalkozunk a kérdéssel...
rajgy
2019. szeptember 04. 15:11
A BME-ről olyan építészmérnökök kerültek ki (most 50-60 közöttiek), hogy 3 közülük annyira geometriai analfabéta maradt, hogy amikor az állítólagos "gáncsolást" látták a hírekben, szörnyűlködtek, és az egyik azonnal elkezdett fasisztázni. (Gondolkodok, hogyan lehetne őket pellengérre állítani. Sajnos védi őket a szem.jog) https://www.youtube.com/watch?v=VserQ7hGqVE
Knerten
2019. szeptember 04. 10:22
Budapest a világ egyetlen városa, ahol minden sarkon van egy "egyetem" - persze olyan, amit a sarkon túl már sehol a világon nem jegyeznek. Ideje lenne egy "University of Budapest" létrehozásának, ha sokkal nagyobb városoknak elég egy csúcsegyetem, nekünk minek 30?! A művészeti egyetemeket külön venném, az mindenhol külön van. Az összes többire teljesen felesleges azt a hatalmas apparátust fenntartani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!