Budapest megszállását ünnepelték Bukarestben román soviniszták

2019. augusztus 05. 21:27

Az úzvölgyi román megmozdulás egyik szervezője által vezetett szélsőséges csoport tartott felvonulást.

2019. augusztus 05. 21:27

Néhány száz román soviniszta felvonulással idézte meg Bukarestben Budapest román megszállását – írta meg a Főtér. a portál szerint a nagyszabásúnak hirdetett rendezvényt a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű civil szervezet szervezte, amelynek a vezetője, Mihai Tîrnoveanu volt az egyik szervezője az úzvölgyi temetőt védő magyarok elleni támadással és a temető erőszakos elfoglalásával, illetve meggyalázásával végződött román akciónak. Szintén ők szerveztek tüntetést Bukarestben a magyar nyelvi jogok bővítése ellen.

A vasárnapi rendezvényen néhány százan vettek részt, egy részük népviseletben, mások korabeli egyenruhákban, román zászlókkal masíroztak. Egyik molinójukon „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet” felirat volt látható. A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.

Tîrnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy „felszabadítsák” Magyarországot a bolsevik uralom alól.

„Csak emlékeztetőül: a »felszabadítás« során a megszállt magyar területeket a román hadsereg módszeresen kifosztotta, úgyhogy semmivel sem voltak jobbak a kommunistáknál” – kommentálta mindezt a portál.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LPJ52
2019. augusztus 12. 22:37
A nekik nem tetsző személyeket évekre kitiltják,mi is ezt kell tennünk,hogy a magyarelleneseket kitiltani évekre,majd menjen repülővel nyugatra.
Szittya Attila Bendegúz
2019. augusztus 11. 00:04
A román történelem árulások történelme...
Nuttika
2019. augusztus 06. 04:19
Nehéz nem anyázva reagálni. Aztán meg rettegnek attól, hogy Erdély kiszakad. Teljesen jogos lenne. Nálunk valamiért egy olyan ünnep sincs, amikor másik országba bevonulgattunk. És még mi vagyunk fasziszták, rasszisták. A hülye szőröstalpúak addig szórakoznak, míg a hülye tákolmányállamuk darabokra esik. A kormányaik és rendvédelmük annyira korrupt, hogy botrányból botrányba botladoznak, de ehelyett inkább azzal foglalkoznak, hogy a kisebbségek vérét szívják. Mondanám, hogy eszük, mint egy tyúké, de ez sértő lenne a baromfiudvar lakóira nézve.
Autofocus
2019. augusztus 05. 23:38
Én csak azt nem értem, miért nem Budapestre jöttek ünnepelni? :-) Jövőre próbálják csak meg, az lesz az igazi. Várjuk őket szeretettel! ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!