KSH: Nőtt a természetes fogyás, több a házasság

2019. július 26. 10:11

Az idei év első öt hónapjában nőtt a természetes fogyás mértéke a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, viszont nőtt a házasodások száma.

2019. július 26. 10:11

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első öt hónapjában, miután 2,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,5 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, az év első öt hónapjában 34 823 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban 2,7 százalékkal magasabb, májusban azonos számú volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

2019. január-májusban 57 799-en haltak meg, 267-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,7 százalékkal többen, márciusban viszont 14, áprilisban és májusban pedig 2,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 16 289 pár házasodott össze, 4,4 százalékkal, 690-nel több, mint tavaly ilyenkor. Januárban 3,9 százalékkal kevesebb, február-márciusban kis mértékben, április-májusban pedig 7,6 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 8,6 élve születés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre nőtt. 
Az év első öt hónapjában ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 4 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NDAP1945
2019. július 26. 20:18
Az emberek ne a pénzért szüljenek (tudom, a cigányok azért szülnek) de a magyarok nem, nem fog itt segíteni a kocsi vásárlás támogatása sem. 9 (KILENC) éve van a Fidesz hatalmon, és eredmény semmi, a termékenységi rátánk nem különbözik a többi szomszédos országtól (ahol ennyi támogatás sincs a gyerek vállalóknak) ami azt jelenti, hogy semmit nem használ sem a csok, sem semmi más. Csak az a baj, kezdünk kifutni az időből.
Bástyaelvtárs
2019. július 26. 14:06
családvédelmi akcióterv , meg családok éve, CSOK, mi?.... :D olyan sikeresek ezek a programok, hog y elértük, hogy ennyire kevés gyerek még nem született soha MOon mint a idei első negyedévben. Lehet, hogy le kéne másolni a kádár rezsim nagy projekt jét a Ratkó módszert. Egy pöttyet sikeresebb volt vmiért....
KannibálTatárÚr
2019. július 26. 13:42
Hát mit szólnak ehhez a szülési arányhoz a szoci Kunfalvi, meg az eurokurvák (Cseka, Donáth)? Aszongyák pedig, hogy ők Mo. érdekeit nézik. (Valóban, de csak nézik, tenni nem tesznek semmit).
Berecskereki
2019. július 26. 12:20
Egyesek azt hiszik, hogy a nők szülőgépek. Micsoda fasiszta ideológia! ;-) A Nőket is megilleti, hogy tanuljanak, szórakozzanak és majd ha akarnak 35 éves koruk után szüljenek. Az is megilleti, hogyha nem akarják akkor jöhet az abortusz. Ez kérem a liberális demokrácia, az egyenjogúság. Így azután ne csodálkozzunk, hogy a szülőkepés korúak 40 százaléka meddő. https://www.webbeteg.hu/cikkek/gyermektervezes/24107/meddoseg-magyarorszagon https://www.ksh.hu/statnap10_gyermektelenseg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!