Négy megye területén hozna létre roma tartományt az Opre Roma Párt

2019. április 26. 11:21

Az ügyben a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom tett feljelentést.

2019. április 26. 11:21

 Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt tett feljelentést az M1 csatorna péntek reggeli műsora szerint a Mi Hazánk Mozgalom, a felvetésre Toroczkai László, a párt elnöke elmondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön öt órán keresztül hallgatta ki az ügyben, az NNI ezután dönti el, hogy milyen irányba haladhat a nyomozás. Hozzátette, a kihallgatáson kérdezték tőle, hogy az Opre Roma Párt mögött kik állhatnak, de szerinte ez nem az ő dolga, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda hatásköre, hogy kiderítse.

A pártelnök kitért arra is, „életveszélyes” az Opre Roma Párt terve, amely szerint négy megye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg – területén roma tartományt hozna létre. Ebben a négy megyében a cigányság a lakosság kevesebb mint ötven százalékát teszi ki, ezért csak antidemokratikusan, akár erőszak árán lehetne ezt megvalósítani – hangsúlyozta.

Amikor márciusban emiatt feljelentést tett – mondta –, megfenyegették, hogy ha megpróbálja megakadályozni a tervet, annak polgárháború lesz a vége. Ezzel nemcsak őt, hanem a magyarságot is megfenyegették – jelentette ki Toroczkai László. Az elnök beszélt arról is, hogy az Európai Parlamentben a cigányság kérdésére is felhívná a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom, ha az európai parlamenti (EP-) választásokon sikerül mandátumot szereznie.

Toroczkai László azt mondta: a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely szerint a magyar-cigány együttélés kérdése nincs megoldva, a cigánybűnözést pedig fel kell számolni. A Jobbik balliberális párttá változva elfelejtette ezt a problémát, a Fidesznek pedig kilenc év alatt nem sikerült megoldania – vélekedett.

Amíg a nyugat-európai országok elszívják innen a dolgozó embereket, addig a cigányságot visszadeportálják Magyarországra és a környező államokba – fogalmazott. Néhány évtizeden belül az ország egyes részein többségbe kerülhet a cigányság – tette hozzá. Beszélt arról, a párt programjának része az is, hogy csak olyan pártok indulhassanak bármilyen választáson, amelyeknek van programjuk, az indulókat pedig miniszterelnöki vitára köteleznék. Toroczkai László kijelentette: arra számít, hogy május 26-án sikerül mandátumot szerezniük az Európai Parlamentbe, mert a Mi Hazánk az elsők között gyűjtötte össze a húszezer aláírást.

(MTI / Fotó)

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyilas Miksa
2021. október 02. 23:51
Teljesen igazuk van! Már rég át kellett volna adni mind a 8 megyét. Opre Roma! Fel cigány!
Lópitzi
2019. április 27. 16:01
Legyen csak Gipsyland a négy magyar megye területén. Na és ?! Jaj , de kírem ki fogja a segíjt fizetni.
brekker
2019. április 26. 21:40
"Az ügyben a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom tett feljelentést." Egyébként senki sem tudott volna róla. Kinek a kitartottja ez a bajkeverő?
antioxi
2019. április 26. 19:57
Nem magyar ügy! Azaz nem csak magyar ügy: Romániában, Szlovákiában, Bulgáriában, Törökországban, Szerbiában milliós tömegben élnek cigányok. Sehol sem tudták megoldani az integrálásukat évszázadok óta, mert a cigányok nagy része ezt nem akarja, nekik úgy jó, ha kert végébe mennek kakálni, lophatnak, vérfertőzően szekszelnek, stb. Ajánlott film irodalom: Emir Kustorica "Cigányok ideje" - filmtrilógia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!