Magyar Nemzet: Milliókhoz juthatnak Szögi Lajos hozzátartozói

2019. április 03. 09:18

A napilap szerint napokon belül megérkezhet a kártérítés, amit az egyik elkövető által megnyert pénzből kap meg az 13 évvel ezelőtti gyilkosság áldozatának családja.

2019. április 03. 09:18

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a lapnak elmondta, hogy már a végrehajtó számláján van az a 4,9 millió forint, amelyet az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság. Ezt az összeget kaphatja meg áldozat családja, a bíróság által megítélt több mint negyvenmillió forint kártérítés részeként.

A tettesek közül az elsőrendű vádlott, a 2009-ben jogerősen 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső úgy jutott a pénzhez, hogy méltatlan börtönkörülményeire hivatkozva beperelte a magyar államot, és ezt a pert megnyerte. A döntés tavaly novemberben emelkedett jogerőre. Schadl György tájékoztatása szerint a végrehajtó januárban követelésfoglalást jelentett be, kezdeményezve, hogy az elkövetőnek megítélt pénz kerüljön át az áldozat családjához. Ezután az Igazságügyi Minisztérium megvizsgálta, hogy az összeg  kiadható-e a családnak, nincs-e olyan követelés, amely megelőzné a hozzátartozók igényét. – A szaktárca a napokban jóváhagyta a kifizetést, így a 4,9 millió forint már a végrehajtó számláján van – közölte Schadl György.

Hozzátette: a család a teljes összeghez hozzájuthat, miután a végrehajtó, a kar és az igazságügyi tárca közösen úgy döntött, hogy a jogszabály szerint járó munkadíjtól, jutaléktól és minden ilyen költségtől eltekint, ezeket nem kéri el. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt 2006. október 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán a gyermekei szeme láttára verték agyon. Az ügyben 2009-ben jogerősen három tettest életfogytiglani fegyházra ítéltek, miközben az elsőrendű vádlottra, ifjabb H. Dezsőre 17 évet, további négy elkövetőre 10, illetve 15 év fegyházat róttak ki. Egy évvel később a bíróság 46 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a büntetésüket töltő elkövetőket.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2019. április 03. 12:26
Az érintett szerveknek gratula!!! ...Így utólag végiggondolva, kár, hogy nem tartották a gyilkost láncon kikötve, kenyéren és vízen, naponta testileg is fenyítve, mert akkor az a bíróságnak nevezett bűnözőpátyolgató testület sokkal több "kártérítést" állapított volna meg a "szegény" gyilkosnak, és így az áldozat családja is többet kaphatott volna...
kispufi
2019. április 03. 11:11
Ennyiből már rájuk lehetne küldeni valami erre szakosodott társulatot.
dick52
2019. április 03. 10:27
Ami igaz az igaz, eltartott egy ideig. Ráadásul hiányzik még néhány millió! Pedig végrehajtó van egy pár darab.
makapaka2
2019. április 03. 10:00
Vére!! Bár pénzzel nem lehet jóvátenni az elvetemült gyilkosságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!