Rövidesen elkészül az Olof Palme Ház rekonstrukciója

2019. március 22. 11:54

A Városliget egyik legszebb épületén már befejeződtek a restaurátori munkák.

2019. március 22. 11:54

Rövidesen lezárul az Olof Palme Ház műemléki rekonstrukciója a Liget Budapest program keretében; a csaknem hárommilliárd forintos beruházásból megújuló épületet Millennium Háza néven ősszel vehetik birtokba a látogatók.

A Városliget egyik legszebb épületén már befejeződtek a restaurátori munkák: a ház utólagos hozzáépítéseit eltávolították, megtörtént az eredeti épületszerkezet helyreállítása, kész a hatalmas üvegfelületekkel borított új tetőzet, és az épület homlokzatát díszítő Zsolnay-kerámiákat is restaurálták – közölte a pénteki épületbejáráson a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Baán László hozzátette: felújítását követően a több mint 130 éves épület a Városliget aranykorát bemutató időszaki kiállítással nyitja meg kapuit, később pedig egy interaktív állandó tárlattal idézi meg a századfordulós Budapest világát.

A Millenium Háza másik szárnyában Zsolnay Kávéház nyílik, a mélyföldszinten pedig egy kisebb előadó- és konferenciatermet, valamint egy múzeumpedagógiai teret alakítanak ki.

Sághi Attila, a beruházást végző Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy az épület belső falai a világháborús sérülések miatt elvesztek. A ház ez után ipari, irodai jelleget kapott, most azonban rekonstruálják a homlokzat mellett az eredeti belső térstruktúrát is.

Látványos beavatkozásnak ígérkezik, hogy visszaállítják az épület eredeti főbejáratát is, így a Millennium Házába a Petőfi Csarnok helyén épülő Új Nemzeti Galéria felől lehet majd belépni – fűzte hozzá Baán László.

Mint elárulta, az új főbejárat elé nagyszabású rózsakertet alakítanak ki, közepén egy Zsolnay-szökőkúttal. Szintén a Városliget délkeleti oldalán, a Millenium Háza közelében épül többek között egy 2 kilométeres futókör és a világszínvonalú, új nagyjátszótér – számolt be Baán László.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sgt.ELIAS
2019. március 23. 17:57
Mi volt az épület funkciója és neve Tisza István korában ? Na , arról kellene elnevezni , nem egy svéd libsiről .
Valesz
2019. március 22. 21:09
Ünneplőbe öltözik Magyarország. :)
balbako_
2019. március 22. 16:43
Édesapám mesélte valamikor mulatóhely működött itt tetőterasszal.
cutcopy
2019. március 22. 15:15
Ligetvédő hőseink csak nem bírták megakadályozni..?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!