Fidesz: Ungár Péter kétszínű ellenzéki politikus

2019. március 03. 15:59

Ungár Péter egyike azoknak a kétszínű ellenzéki politikusoknak, akik nem szavazták meg az ápolási díj emelését, helyette szelfizgettek, balhéztak, szirénázgattak a parlamentben a Fidesz szerint.

2019. március 03. 15:59

Ungár Péter kétszínű ellenzéki politikus, aki nem szavazta meg az ápolási díj emelését – közölte a Fidesz-frakció közleményben vasárnap arra reagálva, hogy az LMP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy pártja szükségesnek tartja az otthonápolási díj emelését.

A Fidesz-frakció úgy fogalmaz: Ungár Péter egyike azoknak a kétszínű ellenzéki politikusoknak, akik nem szavazták meg az ápolási díj emelését, helyette szelfizgettek, balhéztak, szirénázgattak a parlamentben. Akkor egyáltalán nem érdekelte őket az otthoni ápolásra szoruló tartósan beteg felnőttek és gyermekek sorsa, és most sem érdekli, csak kétszínű és álságos politikai kampányra használják fel őket - szögezi le a közlemény.

Ungár Péter vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy emeljék százezer forintra az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét.

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2019. március 04. 15:58
Úgy tűnik, mintha nem is volna színe...
dick52
2019. március 03. 19:03
A lószar meg a naplemente keveréke, Ungár Péter !
Kiscsillag
2019. március 03. 18:35
Kis pöcs, nem politikus.
kunfia
2019. március 03. 18:24
ECHO TV Troll:"A tökösség a mi oldalunkon van" Igen,marha nagy tökösség kell Orbán fenekét csókolgatni,és kormánypártinak lenni!:DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!