Magyar Idők: A Spar sem tervezi a 400 órás túlórakeret alkalmazását

2019. január 10. 08:16

Követik a Tesco elhatározását, nem kívánják alkalmazni áruházaikban a 400 órás túlórakeretet.

2019. január 10. 08:16

A Spar Magyarország – csakúgy, mint a Tesco – nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet – írta a Magyar Idők csütörtökön. Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője elmondta: már korábban eldöntötték, hogy az évek óta érvényben lévő szabályokon a törvénymódosítás után sem kívánnak változtatni. Így a vállalat természetesen egyetért a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) meglátásaival: a Spar kollektív szerződésében foglalt 300 órán felüli túlmunka lehetősége még munkavállalói hozzájárulás esetén sem szolgálja az érdekeket – fogalmazott.

A KDFSZ korábban jelezte, hogy a Tesco nyitott egy írásbeli megállapodásra a szakszervezettel arról, hogy a következő két évben nem alkalmazza a 400 órás túlórakeretet.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is több céggel egyeztet. Karsai Zoltán, a szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, négy multival tárgyalnak, amelyek mindegyike nyitott a megállapodásra. Úgy vélte, a sikeres tárgyalások hatására a versenyszféra egyéb területeiről is csatlakozhatnak cégek a kezdeményezéshez, ami leginkább az adott területen dolgozók érdekképviseletétől függ.

(MTI)

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. január 10. 13:51
Pukk! Luffancs Pukk!
nyugalom
2019. január 10. 13:01
Rabszolgatörvény - ami nem kötelező! Na, akkor most tüntiznek egyet, hogy miért nem kötelező?
Mich
2019. január 10. 12:10
Ők nem is igényelték ezt. Csak az alkalmazottak öt százalékát illetve az iparban alkalmazottak 10%-át fogja ez érinteni. Ennyi.
brabant89
2019. január 10. 12:08
Akkor ki miatt hozta a bolsevik párt a törvényt? Mészáros Lőrinc miatt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!