Hollik: Az ellenzék be akarja csapni az embereket

2018. december 22. 17:11

Az ellenzék hazudik és ennek oka, hogy elvesztették a tavaszi parlamenti választásokat – mondta Hollik István kormányszóvivő.

2018. december 22. 17:11

Az ellenzék továbbra is hazudik a munka törvénykönyve módosításáról – mondta Hollik István kormányszóvivő újságíróknak szombaton Budapesten.

A pénteki kormányellenes tüntetéssel az ellenzék ismét becsapta az embereket, „azt hazudják”, hogy a munkavállalókat kényszeríteni lehet a túlmunkára, illetve azt, hogy a túlórapénzt csak három év múlva fizetik ki a munkavállalóknak – fogalmazott.

Az igazság ezzel szemben az – emelte ki –, hogy túlmunka csak a munkavállaló önkéntes hozzájárulásával lehetséges, és a túlmunkáért járó bért a hónap végén ki kell fizetni.

Ezeknek a hazugságoknak az oka az, hogy az ellenzék elveszítette a tavaszi parlamenti választásokat, ezért utcai erőszakkal próbálják magukhoz ragadni a hatalmat – mondta. „Ebben az ellenzéket Soros György pénzzel és saját NGO-in keresztül támogatja, hiszen Soros György célja a bevándorlást ellenző kormányok gyengítése és megbuktatása” – fűzte hozzá.

Hollik István sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt napok vandál és agresszív cselekményei után újabb vandalizmusra került sor, amikor füstbombát dobtak a köztársasági elnök hivatalának épületére.

(MTI)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2018. december 24. 12:31
Ha Andersen élne sokat tanulhatna Orbánéktól.
áfonya
2018. december 22. 21:27
Bérfelszabadító törvény ,, nem rabszolgatörvény.
kunfia
2018. december 22. 21:25
A cigány megy át a határon, nála a hegedű meg egy Orbán kép. A határőr megkérdi: – Hová mégy, cigány? – Nyugatra, muzsikálni. – Hát a Orbán-kép minek? – Ha mégis honvágyam lenne, akkor csak ránézek.
pemete jakab
2018. december 22. 21:08
"Hollik: Az ellenzék be akarja csapni az embereket" Ők csak akarják. A kormány viszont már ezt teszi évek óta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!