Sikertörténetekben bizakodva

2018. november 11. 12:58

A román–magyar viszony javításához nem elegendő a külügyminiszteri kinyilatkoztatás.

2018. november 11. 12:58
Mózes László

„Akár reményt keltőnek is nevezhető, hogy a hosszú évekig befagyott román–magyar diplomáciai viszony megváltozott. Azt vélhetően maguk a diplomácia vezetői is látják, távol állunk még a közös, igazi sikertörténetektől, de hogy a két fél azok irányába tekint, már önmagában is jelzésértékű. A román–magyar viszony alakulása nem csupán a jelenlegi külügyminiszterek szándékán, elkötelezettségén múlik, hanem azon is, hogy mennyire komoly és tartós az összefogásuk, illetve hogy ígéreteiket betartják-e. De már az is eredmény, hogy háttérbe szorult a nacionalista retorika – hivatalos szinten legalábbis –, s a romokon elkezdődött az építkezés.

A román–magyar viszony javításához persze nem elegendő a külügyminiszteri kinyilatkoztatás, hiszen a megoldás kulcsa nem a tárcavezetők zsebében lapul, a valós javulás cselekedeteken, gesztusokon, szemléletmódon múlik. A „bizalmi bázis” újjáépítése elképzelhetetlen a vezető politikusok kézfogása nélkül, ez szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a nemzetek végre egymásra találjanak, hiszen számos aggodalmat keltő, kisebbségellenes jelenséget érzékelhetünk folyamatosan. Ráadásul az elmúlt időszakban az is bebizonyosodott: születhet ugyan elfogadható fővárosi megoldás, jogszabály egy-egy problematikus helyzetre, azt helyi, felvilágosultnak és toleránsnak nem nevezhető erők – a marosvásárhelyiek ebben élen járnak! – konok aknamunkával megfúrják. De a katolikus líceum az áskálódás ellenére nyithatta meg újra kapuját, s ez bizony lényeges eredmény. Más kérdés, hogy azt az energiát, amelyet a magyar közösség arra fordít, hogy abnormális viszonyrendszerben teremtsen normális körülményeket, másra is fordíthatná, s bizony mennyire emberibb lenne, ha nem kellene hegyeket mozgatni azért, hogy Bukarest és Budapest közös erőfeszítésével egyet-kettőt léphessünk a jobb irányba.”

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lord Shen
2018. november 11. 18:37
Szerintem meg csendben gyarapodjunk (minden értelemben) és hagyjuk, hogy kihalljanak...
krakken96
2018. november 11. 13:16
"Kelet Európában vagy szocializmus van Vagy fasizmus" TGM Lásd.magyar autonómia Erdélyben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!