A Magyar Polgári Párt őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólít fel

2018. november 30. 19:59

A román-magyar viszonyt rendező őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólított fel a Magyar Polgári Párt az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának előestéjén közzétett közleményében.

2018. november 30. 19:59

Az egy hete pártelnökké választott Mezei János által jegyzett közlemény szerint míg magyar iskolákat szüntetnek meg, míg ártatlan magyar emberek ülnek börtönben koholt vádak alapján, míg visszaállamosítják történelmi magyar egyházak ingatlanjait, „nem beszélhetünk másról, mint magyar közösségünk elnyomásáról, megfélemlítéséről, a minket megillető jogok semmibe vételéről”. 

Az MPP elengedhetetlennek tartja az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt ígéretek gyakorlatba ültetését. Megállapítja: erre szükség van a Romániában élő nemzeti közösségek jogegyenlőségének biztosításához, illetve ahhoz, hogy a többség és a kisebbség kölcsönös megbecsülésben, egymás iránti tiszteletben élhessen együtt.

A Magyar Polgári Párt az elkövetkezőkben is azért cselekszik, hogy konstruktív párbeszéd alakulhasson ki a román politikum és a helyi magyar közösség képviselői között. Ezen törekvésünk eredményessége érdekében, az anyaország támogatása mellet, továbbra is kérjük és számítunk az illetékes európai, nemzetközi fórumok segítségére” – áll a péntek esti állásfoglalásban.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2018. december 01. 13:43
A magyar-román viszony soha nem lesz rendezhető, hála a trianoni ostobaságnak.
áfonya
2018. november 30. 22:50
Kórházak teljes adósságát kifizeti a kormány. A kórházak teljes adósságállományát átvállalja a kormány. Az EMMI tárcavezetője jelentette be, hogy pontosan akkora keret áll a konszolidációra, mint amennyire szükség van – ez 34 milliárd forintra tehető. http://mindenszo.hu/breking-a-korhazak-teljes-adossagat-kifizeti-a-kormany/?fbclid=IwAR0ko8IKu5BD7Xc0yu-yZ89bA4YStsBZV6y-30y8O8U7Pt6bJUrSstKf-3I Kásler Miklós azt is bejelentette, hogy a kabinet megemelte az egészségbiztosítási kasszát, illetve az ápolónők béréről is döntött a kormány; négy lépésben, 2022-ig összesen 72 százalékos emelésre számíthatnak. Elfogadta a kormány az alapellátás, a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és elfogadta az öt legsúlyosabb népegészségügyi jelentőségű betegség programját, amelynek a gyakorlati megvalósítása a következő időszaknak feladata”
3M..
2018. november 30. 21:07
Ebből élnek, 26 éve. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!