Emmi: Hiteltelen az ellenzék kezdeményezése a rendkívüli parlamenti ülésre

2018. augusztus 17. 11:57

Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem hiteles a devizahitelezési válság kapcsán az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezése.

2018. augusztus 17. 11:57

Hiteltelen az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülésre vonatkozó kezdeményezése, mivel a baloldalnak egyértelmű a felelőssége a devizahitelezési válság kialakulásában – közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizakárosultakat – áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy a kormány számos intézkedést hozott a devizahitelesek megsegítésére, a forintosítással sikerült lezárni a devizahitelek korszakát. A bankoknak el kellett számolniuk a devizahiteles ügyfelekkel a tisztességtelen árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt. A banki elszámoltatással mintegy 30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek, így összesen ezermilliárd forintnyi tehertől szabadultak meg a családok – írták. 

A kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy minden segítséget megadjanak a rászorulóknak és a hátrányos helyzetűeknek. Elkötelezettek az ápolási díj emelésében, ezért széleskörű párbeszédet indítottak. Több szakmai és érdekképviseleti szervezet véleményét is meghallgatták, így az emelésekről vonatkozó döntés az ősz folyamán megszülethet – ismertették.

Az Emmi tájékoztatása szerint a kormány az alap és az emelt összegű ápolási díjat is megemelte. Emellett új kategóriát – kiemelt ápolási díjat –  vezetett be annak érdekében, hogy a legsúlyosabb egészségi állapotban lévő hozzátartozójukat ápolók magasabb összegű támogatáshoz jussanak. A  rendkívüli ülés összehívásáról szóló kezdeményezést jobbikos, LMP-s, DK-s és független képviselők írták alá. A tanácskozás 10 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. Ha a Ház határozatképes lesz, és elfogadja a tervezett napirendet, két ellenzéki javaslatról tárgyalhatnak.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2018. augusztus 18. 11:48
"Emmi: Hiteltelen az ellenzék kezdeményezése a rendkívüli parlamenti ülésre" - csakhogy a bojkott meg törvénytelen: "NYÍLT LEVÉL Kövér László az Országgyűlés elnöke részére [email protected] TÁRGY: Állampolgári megkeresés – kérdések az Országgyűlés meghiúsult plenáris ülésének ügyében Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés elnökeként Ön az első számú felelős az Országgyűlés működéséért. A Magyar Országgyűlés mai napra (2018. augusztus 17.) összehívott plenáris ülése a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt meghiúsult. Ezért kérdezem Önt, hogy AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐKNEK NEM KÖTELESSÉGE RÉSZT VENNI AZ ORSZÁGGYŰLÉS TÖRVÉNYESEN ÖSSZEHÍVOTT PLENÁRIS ÜLÉSÉN? Az Országgyűlés honlapján „Az országgyűlési képviselők jogai, kötelességei és javadalmazása” menüpont alatt ez olvasható: „A képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek tagja. (Ogytv. 28. § (1) bekezdés)” http://www.parlament.hu/az-ors.. Az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy az Ogytv. 28. § (1) bekezdés rendelkezései szerint nem fordulhat elő olyan eset, mint a mai. De lehetséges, hogy én rosszul értelmezem a törvényt, vagy elavult a honlap és már új törvény van, ami szerint az országgyűlési képviselőknek nincsenek kötelességei. Ezen sem csodálkoznék… Amennyiben mégiscsak érvényben van ez a törvényi rendelkezés, mivel magyarázható, hogy a Fidesz-KDNP frakció képviselőinek szokásává vált, hogy a számukra kedvezőtlen témákban összehívott ülésekre nem mennek el? Hogyan lehetséges az, hogy Ön, mint a Magyar Országgyűlés működéséért felelős személy elnézi, sőt bátorítja ezt? Hogyan lehetséges az, hogy az országgyűlési képviselők az általuk hozott törvényeket sem tartják be? És ha az országgyűlési képviselőknek nem kell betartani a rájuk vonatkozó törvényeket, akkor értelmezhetjük ezt úgy, hogy az állampolgároknak sem kell betartani a rájuk vonatkozókat? Értelmezhetjük-e úgy, hogy holnaptól adót sem kell fizetnünk, mert van jónéhány érvünk, hogy ne tegyük – vagy egyszerűen csak nincs kedvünk? Kedves Elnök Úr! Az ön vezetésével ellehetetlenült, kiüresedett, súlytalanná és nevetségessé vált a Magyar Országgyűlés működése, mely sokkal inkább hasonlít egy kuplerájra, mint az Ország törvényeit meghozó tiszteletreméltó intézményre. Kérem gondolkozzon el ezen, hátha még megállítható a zuhanás! Mezőfalva, 2018. augusztus 17. Üdvözlettel Ács Sándorné adófizető magyar állampolgár"
Casus Belli
2018. augusztus 17. 16:50
Sajnos a fidesz ezzel azt üzeni, a továbbra is a bankok oldalán áll a néppel szemben.
cutcopy
2018. augusztus 17. 13:46
Bizony nem felejtendő, hogy a ballibsi kormányok külön biztatták az embereket a devizahitelek felvételére..
illiberator
2018. augusztus 17. 12:25
A devizaadósok Horvátországhoz hasonló megsegítését a Kúria állásfoglalása tette lehetetlenné a kormány szándéka ellenében. Azt azért nem ártana újra vizsgálnia a Kúriának, vagy Alk. Bíróságnak, h mennyire jogszerű egy 5 milliós hitel után 20 milliós törlesztést fizetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!