Marad a Jobbikban Toroczkai, nem lesz pártszakadás

2018. május 22. 11:29

Jobbikos polgármesterekkel együtt platformot alapít a Jobbikon belül Toroczkai László, melyben többek között a magyar-cigány együttélésről, a migrációról és Trianonról is szó lesz.

2018. május 22. 11:29

Sajtótájékoztatót tartott Toroczkai László ásotthalmi polgármester kedden – a jobbikos politikus az Egyenes Beszédben korábban már beszélt annak lehetőségéről, hogy elhagyhatja a Jobbikot, miután úgy látja, a párt eltért hagyományos értékeitől. Toroczkai azután kezdte hevesen kritizálni pártját, miután a Jobbik kongresszusán kevéssel alulmaradt a néppárti irányvonalat képviselő Sneider Tamással, a Vona által is támogatott elnökjelölttel szemben.

Keddi bejelentésében – melyről az Index adott hírt – Toroczkai elmondta, hogy hét jobbikos polgármesterrel együtt a Jobbikon belül Mi magunk néven új csoportot alakítanak, melyhez várható további polgármesterek csatlakozása. És habár a párt szabályzatában nincs is benne, hogy lehetne platformot alapítani, semmi nem is tiltja azt.

A politikus elmondta, a mozgalom június 23-án bont zászlót Ásotthalmon, ahová több száz, vagy ezer embert is vár Toroczkai. „Akár hiszik, akár nem, a platform tényleg demokratikusan fog működni” – jelentette ki. 

A Mi magunk az elképzelés szerint a magyar-cigány együttéléssel, Trianonnal, a migrációval és a kivándorlás kérdésével fog foglalkozni.

Toroczkai azt is elmondta, a balliberális tömb, és a Fidesz között kívánnak elhelyezkedni. A platform további célja az is, hogy a Jobbik önkormányzati választásokra való felkészülését segítse.

„Nem tudjuk még, hogy a Jobbik elnöksége milyen irányba vezeti tovább a Jobbik politikáját. Mi bízunk az elnökségben” – jelentette ki végül a politikus, aki elárulta, már sikerült levélben kapcsolatba lépnie Sneider Tamással.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. május 22. 21:27
A Jobbik sorsa azon múlik, hogy lesz-e egy új, hiteles, országosan működő nemzeti párt, amelyik jobbrább lesz a Jobbiktól és a Fidesztől is és egyben nemzetibb is náluk és nem sorsközösködik a vörösökkel. Ha ilyen párt nem lesz, akkor a Jobbik még sokáig elvegetálhat. Választást nem nyer, de nem is esik ki a parlamentből. Ha lesz, akkor viszont a szavazótábor el fog pártolni és a Jobbik sorvadásnak fog indulni..
strkbwv
2018. május 22. 17:55
Sinn Féin = Mi magunk Ideológia: baloldali nacionalizmus, demokratikusszocializmus Politikai elhelyezkedés: baloldal torockai, te kis pöcs; aggyá interjú az egyenes beszédben, tüntikézzél gyurcsánnyal, ahogy szoktad
annamanna
2018. május 22. 14:41
"úgy látja, a párt eltért hagyományos értékeitől. " Csak nemrég került be a pártba, Vona vitte be, rögtön alelnökséggel dobta meg. Szimpla párttagként be sem lépett volna. Mi köze lehet a párt "hagyományos értékeihez"? Amikor nem is volt párttag? Csak pont Vona révén egy rövid időre?
Julismama2
2018. május 22. 13:59
http://hvg.hu/itthon/20180522_A_Jobbik_elnoksege_visszaut_Nincs_letjogosultsaga_Toroczkai_platformjanak#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!