Nemzetbiztonsági bizottság: Németh Szilárd helyett Németh Zsolt

2018. május 09. 07:23

Németh Szilárd helyett Németh Zsolt lesz a Nemzetbiztonsági bizottság alelnöke. Németh Szilárd így egy bizottságban sem kapott helyet – közölte a 24-hu.

2018. május 09. 07:23

A Nemzetbiztonsági bizottság keddi alakuló ülésén kiderült: az alelnök már nem Németh Szilárd, hanem Németh Zsolt, aki egyben a Külügyi bizottságnak is elnöke – közölte kedden a 24-hu. A hírt az oldalnak Szél Bernadett és Molnár Zsolt is megerősítette. 

Jelenlegi állás szerint Németh Szilárd így egyetlen bizottságban sem kapott szerepet, ami akár kormányzati tisztséget is elővetíthet a számára – írja az oldal. Emlékeztetnek: Németh nevét korábban a Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatban emlegették

A Fidesz a 24.hu-nak elmondta: „az országgyűlési törvény szerint a miniszterelnök, a miniszter és államtitkár képviselő nem lehet országgyűlési bizottság tagja. Mivel a jelenleg miniszteri és államtitkári tisztséget betöltő képviselők az új kormány megalakulásáig gyakorolják feladat- és hatáskörüket, az új kormány megalakulásáig nem lehetnek bizottsági tagok, emellett a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság új tagjai esetében szükség van nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatására”. A Fidesz azt is közölte, a végleges bizottsági struktúra csak a kormányalakulás után várható. Arra, hogy miért cserélték le Németh Szilárdot korábbi pozíciójában, a párt nem válaszolt. 

A bizottság elnöki posztján is változás történt: az MSZP-s Molnár Zsoltot a jobbikos Mirkóczki Ádám váltotta.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Schweinehund
2018. május 09. 10:37
Minőségi csere. Németh Zsolt az első vonalba való, Rezsiszilárd meg nagy jóindulattal is legfeljebb önkormányzati képviselőnek.
Steppenwolf
2018. május 09. 09:54
Egyáltalán nem baj. A DK-Együtt-szintű kocsmapolitizálás egyik arca, csak éppen a jobboldalon.
balbako_
2018. május 09. 09:03
Megköszönték Németh Szilárd munkáját és Németh Zsolt viszi tovább. Sok sikert kívánok neki.
Edvind Johnsson3.0
2018. május 09. 08:49
Szél Börnike imái meghallgatásra találtak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!