Gulyás Gergely és Molnár Gyula a választásról vitázott

2018. április 11. 16:36

A fórumra meghívott harmadik politikus, Szél Bernadett lemondta részvételét.

2018. április 11. 16:36

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint a gazdaság teljesítményét és a kormány migrációval kapcsolatos fellépését díjazták vasárnap a választók. Molnár Gyula, az MSZP lemondott elnöke azt mondta, hogy a kormányoldal kizárólag a migrációról beszélt a kampányban.  A két politikus a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital által rendezett Magyarország 2018-2022 című budapesti konferencia panelbeszélgetésén vitázott egymással. A fórumra meghívott harmadik politikus, Szél Bernadett, az LMP társelnöke lemondta részvételét.     

Gulyás Gergely a gazdaságról szólva kiemelte: az országnak már kiegyensúlyozott költségvetése van, 2010-hez képest 740 ezerrel többen dolgoznak, „a választópolgárok többsége úgy érezte, hogy sikerül egyről a kettőre jutni". 

A migráció volt a közelmúlt európai választásainak legfőbb, de legalábbis egyik legfontosabb témája. Ez „elsősorban tartalmi kérdés", amiben „tartalmilag a kormánynak száz százalékig igaza van", és a probléma „velünk fog élni a követező években, évtizedekben" – mondta. Megjegyezte, ha „lenne annyi bölcsesség" az unió vezetőiben hogy elállnak a kötelező, felső korlát nélküli kvóta bevezetésétől, az a tagállamok közötti viszonyokban és a belpolitikájukban is nyugalmasabb helyzetet teremtene. A következő négy évről szólva a demográfiai helyzet javítását és a családok erősítését említette fő feladatként a kormánypárti politikus.

Molnár Gyula, az MSZP a választási eredmények ismeretében lemondott elnöke arról beszélt, hogy a kormányoldal kizárólag a migrációról beszélt a kampányban, ugyanakkor elismerte, Európa számra fontos ez a téma. Szerinte Magyarország előtt az a kérdés áll, hogy a kontinens összeszerelő üzeme lesz vagy mozdul az innováció irányába. A tömeges kivándorlás azt bizonyítja, hogy „a fiatalok számára nem vonzó és nem is működőképes" az elmúlt nyolc év kormányzati gazdaságpolitikája – mondta. A szocialista politikus szerint az ellenzéki oldalon „néhányan bundáztak" a kampányban, mégpedig azok, akiknek az 2022-es stratégiai pozíció elfoglalásáról szólt a vita, egyben elfogadták, hogy idén a Fidesz nyeri a választásokat.

A kezdődő törvényhozási ciklus kérdéseként említette, hogy a kormányoldal „tovább faragja-e" a parlament jogkörét, arra hívva fel, hogy az országgyűlés „kapja vissza méltó rangját", ne tekintsék „törvénygyárnak".

A konferencián László Róbert, a Political Capital szakértője bemutatta a választási rendszerrel kapcsolatos választói ismeretekről, attitűdökről március elején készült tanulmányt, amely szerint a válaszadók csupán 60 százaléka tudta, hogy az országgyűlési választáson két szavazatot adhat le. Egy korábbi, 2009-es kutatáskor ez az arány 72 százalék volt.

A választók nagyobb fele érti, hogy minél nagyobb egy párt, annál inkább felülreprezentálja a választási rendszer. Arra a kérdésre, hogy kinek kedvez a választási rendszer 52 százalék azt válaszolta, hogy a kormányoldalnak, 100-ból csak 16 választó mondta azt, hogy egyik oldalnak sem kedvez a választási rendszer. A kutatás szerint a választópolgárok jelentős többsége nem támogatja, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak. A Fidesz szavazóinak az 56 százaléka támogató, az MSZP és a Jobbik szavazóinak 80 százaléka, a DK szavazóinak 92 százaléka elutasító - ismertette László Róbert.

A tanácskozáson kérdezték az előadókat arról, hogy milyen négy évre számítanak.

Závecz Tibor közvélemény-kutató, a ZRI Závecz Research vezetője „teljesen tartalom nélküli, kiürült" közbeszédre számít és nyugtalanságot vár. A migráció mindent uraló témája szerinte egészségtelenné teszi a társadalmat szociálpszichológiai értelemben. Ha a kormányzat „nagyon keményen tolja ezt tovább" akkor ez nem egy békés társadalom képét vetíti előre, és nagyon messze leszünk, hogy Magyarországon egy polgárosult értékrend uralkodjon - mondta.

Unger Anna politológus, az ELTE oktatója szerint a kétharmaddal „finomra lehet igazítani" újra a választókerületi határokat, az önkormányzati rendszerben lehet változtatásokat eszközölni, továbbá a bírósági rendszerhez is hozzá akarnak nyúlni. Úgy fogalmazott, hogy a „kétharmad zúzására" számít, szerinte a kormány csúcsra járatja majd az idegengyűlöletet. A közjogi rendszer „pofásítása" is meg fog történni szerinte.

Lakner Zoltán politikai elemző, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese azt mondta, bár Orbán Viktornak „nincs programja, teljesen nyíltan közöl velünk mindent azzal kapcsolatosan, amit csinálni akar". Szerinte ezt végre érdemes lenne komolyan venni, nem megvárni, hogy mi történik majd a következő négy évben. Kérdés az is, hogy lesz-e akcióképes ellenzék vagy ez a „teszetoszáskodás" tovább folytatódik - tette hozzá.

A választási rendszerről szólva Unger Anna azt mondta, hogy a Nemzeti Választási Iroda képtelen volt ellátni a feladatát. A „legborzasztóbbnak" azt nevezte, hogy nem tudni pontos információkat, és így nincs is magyarázat az aggodalmakra.

A taktikai szavazás Závecz Tibor szerint működött is, meg nem is: a baloldaliak csinálták, a jobbikosok nem.

Lakner Zoltán kitért arra: nagyon óvatos lenne a választási „csalás, nem csalás dologban", mert ez az ellenzéki pártok újabb „önfelmentő hisztériájának" kezdete is lehet. Ugyanakkor az államigazgatás működés lehetetlenné teszi, hogy megtudjuk, pontosan mi történt – mondta. Azt viszont csodának nevezte, hogy miközben teljesen nyíltan folyik a civilek üldözése, újabb és újabb civil kezdeményezések nőnek ki a földből; szerinte ez az, ami okot ad bármiféle reményre.

(MTI)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. április 12. 08:23
"A migráció mindent uraló témája szerinte egészségtelenné teszi a társadalmat szociálpszichológiai értelemben." Az emberek számára inkább megnyugtató, hogy nem akarnak idegeneket telepíteni a szomszédjukba. Valójában az az egészségtelen, amit nyugaton művelnek: elhallgatják a problémákat, büntetik aki nyilvánosan kimondja a véleményét arról, hogy a most betelepültek 30 év múlva már többségben lesznek és nem akarnak integrálódni. Nyugi, a népszavazásból látszik, hogy a magyarok még nem kergültek teljesen meg, és bár nekünk is vannak balhibbantjaink, nincsenek annyian, mint mondjuk a német vagy francia libók. Hála Istennek!
1istvan
2018. április 12. 06:11
szél nem ment el, lemondott a szél kormány?!
ápolt
2018. április 12. 01:56
Van olyan hotel ,mint a Békés megyei Füzesgyarmaton a Gara hotel,ahol jó ideje mindenki start munkán belül van alkalmazva,azaz közmunka szerződéssel. Szakács,pincér,konyhás,recepciós,takarító,masszőr,mosodás,karbantartó és a helyi MB 3 focisták.A hotel fideszes kezekben van,önkormányzati,két üzemeltető van,de azok is fideszesek. Egyik üzemeltető Boros,mindene a foci és a focisták,ő a csapatkapitány. A dolgozóit nem becsüli meg,csak a focistákat. Hol helyes az hogy újra és újra itt mindenki közmunkára van felvéve?Hány ilyen hotel lehet még az országban vagy ahol 4-6 órásba veszik fel a szakképzetteket?A Gara hotel mindenkit bruttó 81 ezerrel alkalmaztat önkormányzati megkerülővel.Szégyen ami itt megy!
Volo
2018. április 11. 23:28
Nos, a gazdaságról nem kellett beszélni, azt mindenki érzi a saját pénztárcáján! Pedig ebben még a Simicska féle Index is besegített például ezzel: https://index.hu/gazdasag/2018/02/19/3262_milliard_forinttal_tobb_penze_lett_tavaly_a_magyar_lakossagnak/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_makronom_201804
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!