Fónagy: Negyvenmilliárd forint maradhat a lakosságnál a téli rezsicsökkentés után

2018. március 12. 09:48

A március eleji rendkívüli hideg miatt tizenkétezer forintos rezsicsökkentésről döntött a kormány.

2018. március 12. 09:48

Mintegy 40 milliárd forint marad a lakosságnál a téli rezsicsökkentés után – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Fónagy János közölte, a rezsicsökkentés körülbelül 3,5 millió gázfogyasztót és 650 ezer, távhővel fűtő háztartást érint. 

A hagyományos módon fűtő, szenet vagy fát használó emberek esetében megnövelik az erre a célra szolgáló szociális pénzügyi keretet egymilliárd forinttal – tette hozzá.    

Emlékeztetett, a rezsicsökkentés még 2013-ban kezdődött a gáz, a villany, a távhő, a hulladékszállítás, a palackos gáz és a kéményseprés díjának mérséklésével. Fónagy János a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, a 12 ezer forintos jóváírás az áprilisi, illetve a második negyedéves számlán automatikusan történik, erről a szolgáltató írásban értesíti majd az ügyfeleket, a fogyasztóknak tehát nincs teendőjük.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy 12 ezer forintos rezsicsökkentésről döntött a kormány a március eleji rendkívüli hideg miatt.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. március 13. 11:13
A lakosság bukszájából nem veszünk ki 40 milliárdot. Igaz, hogy nem is teszünk bele semmit, de elvárjuk, hogy ennek a helyzetnek örüljenek.
zakar zoltán béla
2018. március 12. 16:22
NNNNYYYYYYYooooooooMMMMMMMMorcz Nyomod a hacket?Válaszodat nem olvasom!
zakar zoltán béla
2018. március 12. 12:20
Hajrá prolyk! Nyomjátok a hazugságokat és a pirosakat!
Balogh Norbert
2018. március 12. 11:36
Buzulmán vakhangya, az elqrcsányi böszmédnek írogassál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!