A Facebook megadóztatásáról is vitáznak Brüsszelben

2018. március 22. 17:39

Tanácskoznak Brüsszelben az EU-tagállamok vezetői. A Brexit, a tech cégek megadóztatása, az orosz és török konfliktusok is napirenden lesznek.

2018. március 22. 17:39

Megkezdődött az európai uniós tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója csütörtökön Brüsszelben, az ülés középpontjában a gazdaság- és kereskedelempolitikai kérdések, Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök angliai megmérgezésének ügye, valamint az Egyesült Királyság uniós kilépéséről szóló tárgyalások állnak.

Az ülés megnyitását követően az uniós állam- és kormányfők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek, majd Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária kormányfője ad tájékoztatást a korábbi döntések végrehajtásáról, köztük a dublini menekültügyi rendszer reformjának állásáról.

A Facebook és Google adóztatásáról is vitáznak

A délutáni munkaülésen kereskedelempolitikai kérdésekkel, s elsősorban az Egyesült Államok által bejelentett importvámokkal foglalkoznak. Ezután meghallgatják az Európai Központi Bankot vezető Mario Draghi beszámolóját a gazdasági helyzetről, illetve a bankunióról tárgyalnak Mario Centenóval, az eurócsoport elnökével.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetőknek küldött meghívólevelében arról számolt be, hogy a munkavacsorán reményei szerint nyílt, őszinte vitát tarthatnak az adópolitikáról, a digitális nagyvállalatok megadóztatásáról. Az utolsó csütörtöki napirendi pont részeként külügyekről lesz szó: áttekintik a legfrissebb törökországi fejleményeket, valamint nyilatkozatot fogadnak el az idegméreggel elkövetett angliai gyilkossági kísérlettel kapcsolatban, amelyért a brit kormány szerint Oroszország a felelős.

Uniós források szerint nyitott kérdés, hogy az EU is kifejezetten Moszkvának tulajdonítja-e a majd támadást, és egyelőre újabb szankciók sincsenek napirenden.

Elítélik Törökországot

A zárónyilatkozat kiszivárgott tervezete szerint ugyanakkor határozottan el fogják ítélni Törökország törvénytelen akcióit, azaz, hogy nemrég török hadihajók próbafúrásokat akadályoztak meg Ciprus közelében a Földközi-tengeren.

A péntek reggeli ülésen Theresa May brit miniszterelnök már nem lesz jelen, csak a bennmaradó tagállamok vezetői. A huszonhetek áttekintik a Brexit-tárgyalások állását és várhatóan irányelveket fogadnak el a jövőbeli EU-brit kapcsolatrendszerre vonatkozóan. Tusk szerdán azt közölte: javasolni fogja a résztvevőknek, hogy adják elvi jóváhagyásukat a szigetország kilépését követő átmeneti időszakhoz, amelynek feltételeiről néhány napja állapodtak meg a felek főtárgyalói.

Végül eurócsúcsot tartanak a valutaövezeti országok vezetőinek részvételével, a fő téma a gazdasági és monetáris unió további elmélyítése lesz.

Tajani: Közös szabályok kellenek a migráció ügyében

Európának nincs több vesztegetni való ideje, hogy megoldja a migráció okozta válság kérdését, a megoldást a lehető leggyorsabban el kell érni - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke az EU-csúcson.

Az uniós parlament elnöke aláhúzta, közös európai szabályokra van szükség a múlt években tapasztalthoz hasonló migrációs beáramlás megelőzésére, a polgárok ugyanis túl sokat vártak az uniós intézmények válaszára.

A migráció kezelésének problémájára eddig csak részleges válaszok érkeztek. A megfelelő uniós stratégia meglétének hiánya továbbra is a populisták malmára hajtja a vizet – szögezte le Tajani.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2018. március 22. 19:42
Nem probléma az illegális adatgyűjtés és a felhasználók adatainak, szokásainak eladása harmadik félnek, csak fizessenek adót. Elvégre pénz beszél, kutya ugat.
noMores
2018. március 22. 18:15
Mocskosbrusszel!! Mar a feszbukot is bancsak:((((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!