Varga Mihály: Jól teljesít a magyar gazdaság

2018. január 02. 22:01

A csok hatására élénkülő építőiparról és a fellendülő turizmusról is beszélt a nemzetgazdasági miniszter.

2018. január 02. 22:01

A kiskereskedelmi forgalom bővülése, az építőipar teljesítménye és a beruházások alakulása alátámasztja, hogy 2017 utolsó negyedévében várhatóan több mint 4 százalékkal nőtt a gazdaság, ahogy Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán mondta.

A miniszter rámutatott: a magyar gazdaság ma már stabilabb lábakon áll, már nem csak az ipari termelés és ezen belül a járműipar a húzóágazat, hiszen tavaly már nagyon jól teljesített a turizmus, a beruházásokon keresztül az építőipar, valamint a kiskereskedelmi forgalom is.

Varga Mihály kifejtette, hogy az építőipar bővülésében fontos szerepet játszott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyhez kapcsolódóan több mint 63 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek. Hozzátette: az állam eddig 177 milliárd forint támogatást adott a gyermeket vállalóknak és az új lakást vásárlóknak, hogy lakáshoz tudjanak jutni.

A miniszter emlékeztetett a 2016. novemberében kötött bérmegállapodásra, ami adócsökkentést és bérnövekedést egyaránt tartalmazott. Ennek hatására tavaly már jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált szakmunkás bérminimum, valamint a szociális hozzájárulási adó a korábbi 27 százalékról 2017-ben már 22 százalékra csökkent.

(MTI)

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2018. január 03. 15:15
Orbán Viktor ügynök volt és MINDENKIRŐL jelentett! (Simicska kapcsán feltárja: Molnár F. Árpád "ÉLI") https://www.youtube.com/watch?v=KQsuq_CTUeA Meddig tűrjük?
3M..
2018. január 03. 13:39
Mert ők nagyon értenek hozzá. "MAGYARORSZÁG BUKTA AZ EUROSTATTAL SZEMBENI VITÁT, 2 SZÁZALÉKOT UGROTT AZ ÁLLAMADÓSSÁG." https://alfahir.hu/2018/01/03/allamadossag_eurostat_eximbank Forintosítva az mennyi is? Szebb Jövőt!
áfonya
2018. január 03. 06:32
Lassan mondjuk nem lesz gázáremelés hogy a vájt fülű lendvai megértse .Már 7 éve nincs megszorítás.
áfonya
2018. január 03. 05:50
Szörnyű ez a kormány ,kezük között minden arannyá válik . 2002-2010 a vörös horda nem tudta olyan mélyre taposni az országot hogy Fidesz kormány Orbánék ne tudták volna kihúzni a csődből az eladósításból.,,,, ,pedig az mszp-szdsz ballibsik kormány igyekezett a kasszát kiüríteni imádták az ócsított forintot .Még éhség sztrájk menetben is ott taposták a havat hatalmas táskával a kézben (simon 330 milliója lapult benne ???? ,igencsak kitömött volt) titkos számlákon nem lehetetlen az a nagy adósság is lapulhat amit a 2010 választás után a magyar népre a Fidesz kormányra hagytak....... Lám lám a kádári bírók hogy elmosták a simon féle dugesz 330 milcsikét mint anno a Posta bank 145 milliárdját ,,,senkinek nem hiányzik ......... Kormány első lépésének kellett volna lenni simontól az ismeretlen eredetű milliókat elkobozni a hátra hagyott adósság fejében...... jahhh jött a győzike duma valami rokon hagyta rá ,közben hiszi a piszi. Jahhh megtörtént a nagy cucolások egyeses ballibsik külföldre menekültek a nagy vagyonnal ...Nem érthető bajnait miért nem vonták felelősségre még mielőtt nem távozott 8 évig gazdasági miniszter volt gyurcsánynál ,csőd fejébe a vagyonát el kellett volna kobozni ,,,,,, no meg demszky elvtárs a 4 metró encsem bencsem külföldön üdülő építére ie telt...hümmm hümmm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!