Kövér László Egyiptomban: az egyiptomi kormányfő szorgalmazta a kapcsolatok fejlesztését

2017. november 16. 23:08

Magyarország baráti ország – mondta az egyiptomi köztársasági elnök, hozzátéve: országaik együttműködését különleges, stabil és hosszútávra visszatekintő fejlődő kapcsolatrendszer jellemzi. Kövér László és az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke 2015 óta harmadszor találkozott.

2017. november 16. 23:08

Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Egyiptom stabilitása megőrzésének, és ebben szilárd támasza Egyiptomnak az Európai Unióban – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, amikor egyiptomi hivatalos látogatásának második napján találkozott Abdel-Fattáh esz-Szíszi köztársasági elnökkel Kairóban. Az Országgyűlés sajtófőnöke által az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közlemény szerint a házelnöknek és az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökének 2015 júniusa óta ez volt a harmadik személyes megbeszélése, ami mellett a miniszterelnöki és a házelnöki találkozók is jelzik a két ország közti politikai párbeszéd kiteljesedését. 

Magyarország baráti ország – mondta az egyiptomi köztársasági elnök, hozzátéve: országaik együttműködését különleges, stabil és hosszútávra visszatekintő, az elmúlt években különösen fejlődő kapcsolatrendszer jellemzi, amit a fent említettek és a külügyminiszterek megbeszélései mellett a kormányközi gazdasági vegyes bizottság ez év decemberében sorra kerülő tanácskozása egészít ki. Abdel-Fattáh esz-Szíszi nagyra értékelte azt a támogatást, amelyet Magyarország saját jogon, valamint a V4-ek elnökeként nyújt Egyiptomnak az Európai Unióval való együttműködés során, valamint kérte Magyarország további támogatását abban, hogy az EU országai értékeljék azt az elszánt küzdelmet, amelyet az egyiptomi vezetés az észak-afrikai térség stabilitásának biztosítása érdekében a szélsőségesek és a terrorizmus ellen folytat – áll a közleményben. Szíszi szerint ennek az erőfeszítésnek a bizonyítéka, hogy 2015 szeptembere óta egyetlen illegális migránsokat szállító hajó sem hagyta el Egyiptom partjait.

Az Országgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnöknek azért a következetes politikáért, amit az egyiptomi vezetés és személy szerint a köztársasági elnök tanúsít az egyiptomi keresztények, a kopt közösség védelme érdekében, és azért, hogy őket egyenjogú, államalkotó közösségként ismerik el. Mint mondta, e közösség társadalmi megbecsülése, jogainak és vallásgyakorlásának biztosítása hozzájárul az ország hosszú távú stabilitásához.

Kövér László Kairóban találkozott Seríf Iszmáíl miniszterelnökkel is, aki szintén arról biztosította tárgyalópartnerét, hogy a kopt keresztény lakosság alapvető strukturális részét képezi az egyiptomi lakosságnak. Az egyiptomi kormányfő szorgalmazta a két ország közti gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatok fejlesztését és az állami ösztöndíjjal egymás országaiban tanuló egyetemi hallgatók létszámának kibővítését – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. november 17. 08:37
Milyen jól meg vannak egymásal a kommunista és muzulmán diktátorok :D
liberálzöld.
2017. november 17. 04:49
"az egyiptomi kormányfő szorgalmazta a kapcsolatok fejlesztését " De mi ellenálltunk keményen. Mészáros is csak tessék-lássék megy oda befektetni (költsévetési pénzt).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!