V4 koncertsorozat kezdődik pénteken a Várkert Bazárban

2017. október 13. 07:34

Két hónapon át tartó V4 koncertsorozat indul pénteken a Várkert Bazárban. A rendezvények során a visegrádi országok művészei adnak dzsessz-, a capella, világ- és népzenei koncerteket.

2017. október 13. 07:34

Pénteken indul az a két hónapon át tartó V4 koncertsorozat, amelynek során a visegrádi országok művészei adnak dzsessz-, a capella, világ- és népzenei koncerteket a Várkert Bazárban.

A Visegrádi Négyek 1991-es megalakulása a közös múltra, értékekre, érdekekre épült, Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia között. A 2017-2018. évi magyar elnökség alkalmából szervezett koncertsorozattal az összetartozás és a sokszínűség jegyében lépnek színpadra október 13. és december 15. között minden pénteken este a négy ország kiemelkedő zenészei – olvasható a szervezők közleményében. A közönség hallhatja többek között Leszek Mozdzer lengyel dzsesszzongoristát, a SKETY nevű cseh a capella dzsesszformációt, a magyar előadók között pedig olyan művészeket, mint Szirtes Edina Mókus és a Besh o droM. 

A pénteki nyitó előadáson a Dűvő Zenekar és a Marcin Wasilewski Trió előadását hallhatják az érdeklődők. Az 1979-ben alakult Dűvő Zenekar magyar népzenét játszik, elsősorban hagyományőrző stílusban, repertoárjukban a Kárpát-medence összes etnikumának zenéje megtalálható. A tradicionális és a kortárs hangzásokat egyedülálló módon ötvöző lengyel Marcin Wasilewski Trio a generációja egyik legegyedibb dzsesszformációja, mind szülőhazájukban, mind világszerte komoly elismeréseket tudhatnak magukénak. Az improvizációs zene olyan nagy formátumú előadóival dolgoztak együtt, mint Jan Garbarek, John Surman, Arthur Blythe vagy Manu Katché. 

Október 20-án a Beshodrom és a szlovák Varsányi Zenekar ad koncertet, 27-én Szalonna és bandája zenél a lengyel Leszek Mozdzerrel.

November 3-án Szirtes Edina Mókus és a Szirtes vonósnégyes lép színpadra Rohmann Ditta csellóművésszel és a Wojtek Mazolewski Trioval, amely Lengyelországból érkezik. November 10-én Ferenczi Gyuri és a Rakajam lép fel a szlovák Nomad zenekarral, 17-én a Szigony Zenekar játszik a cseh Jan Steindörfer Trióval, 24-én Ágoston Béla vendége pedig a lengyel Aga Zaryan lesz.

A decemberi koncerteket a hónap első napján Lovász Irén Groove and Voice Trio nyitja, amely a cseh Jitka Suranskával lép fel, december 8-án a Balogh Kálmán-Lukács Miklós Cimbalom Duó és a Gipsy Cimbalom Band vendége Anna Maria Jopek lesz Lengyelországból, a záró koncertet pedig 15-én Korpás Éva adja, a cseh SKETY Akapella formációval közösen.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2017. október 14. 11:02
A kedvec cseh zenekarom, a Spasm. Népies hangvételű, de alapjaiban véve romantikus világzene. https://www.youtube.com/watch?v=1an_jmSBz3Q A másik kedvenc, a Gutalax, szintén romantikus, csajozós zene a Spasm-nál kicsit populárisabb stílusban.Egyébiránt a Gutalax Csehországban egy hashajtó gyógyszer, de nyílvánvaló, hogy a névválasztásnak ehhez semmi köze. https://www.youtube.com/watch?v=8yKrfMer8e4
Ikloorvat
2017. október 13. 11:42
Koncertsorozat? Az komoly... Mondhatnám: fajsúlyos, a mindennapi életünket alapjaiban meghatározó jelentőségű. De szeretne az EU is közös koncertsorozatot, de ez csak a V4-nek meg! Mi sokkal szervezetebbek vagyunk! V4 bazmeg, közröhej...........
teljesenertelmetlen
2017. október 13. 10:38
Leszek Mozdzer, Marcin Wasilewski Trió. Ez nagy dobás, bárki szervezte!
Apáczai
2017. október 13. 08:07
"Szovjet himnuszokat" szeretnél hallani, vagy a Deutschland über alles-t? Csávóka! Nyálcsorgató óbégatás amit firkál. Csak az ellentéteket szítaná, hogy utána zorbánozhasson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!