Pénzügyi alappal biztosítaná a fűtött otthonokat az MSZP

2017. október 26. 13:56

Az MSZP ismét pénzügyi alap létrehozását kezdeményezi a fűtött otthonokért – nyilatkozta Lukács Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján. A szocialista képviselő közölte: az alap azokon az embereken segítene, akik nem tudják fűteni az otthonukat.

2017. október 26. 13:56

Az MSZP ismét pénzügyi alap létrehozását kezdeményezi a fűtött otthonokért – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Lukács Zoltán közölte, az alap azokon az embereken segítene, akik nem tudják fűteni az otthonukat. Elsősorban azokat támogatnák, akik szénnel, fával, brikettel tüzelnek, de lehetőség lenne arra is, hogy az elmaradt közüzemi számlák kiegyenlítésére használják fel a támogatást az arra rászorulók – fejtette ki. Hozzátette: az MSZP hét éve hívja fel a figyelmet a problémára, ezen idő alatt egy kisebb falunyi ember fagyott meg, illetve hűlt ki a lakásában. Ismertetése szerint az alapot az állami tulajdonú energetikai cégek adózott eredményének ötven százalékából töltenék fel, ez akár tízmilliárd forint is lehet.

Lukács Zoltán közölte, a pénz elosztását az önkormányzatokra bíznák. Az ellenzéki politikus azt mondta, a Központi Statisztikai Hivatal szerint is egyre növekszik azoknak az embereknek a száma, akik nem tudják a közüzemi számláikat fizetni. 22 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel a családok és százezer olyan lakás van, amelyből kikötötték a gázt – tette hozzá. Szerinte a szociális tűzifaprogram „szépségtapasz” lehetne a problémára, de az a gond, hogy tűzifahiány és nem jut el megfelelő mennyiségű tűzifa a rászorulókhoz. Megjegyezte, idén tíz százalékkal nőtt a tűzifa ára.

Lukács Zoltánt kérdezték arról is, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint szép és kegyes dolog a szexuális zaklatások megelőzése ellen felvilágosító kampányt indítani, „de ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt”. Ha azt akarjuk, hogy egy nő szabadon élhessen nőkét, akkor a legfontosabb dolog, hogy a migrációt megállítsuk – tette hozzá a kormánypárti politikus. Lukács Zoltán azt mondta, Semjén Zsolt nézzen körbe a pártjában, hiszen Körmend KDNP-s alpolgármestere sem volt iszlám vallású, de még csak bevándorló sem, ehhez képest egy gondjaira bízott, 14 év alatti lánnyal kezdeményezett szexuális kapcsolatot. Hozzátette: tudja, hogy a szélsőségesen iszlám országokban „nincsenek rendben” a női jogok.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. október 26. 22:49
"Az MSZP ismét pénzügyi alap létrehozását kezdeményezi a fűtött otthonokért..." Az első ilyen próbálkozásuk a "Nem-lesz-gázár-emelés!" szlogenjük volt. Lassan mondom, hogy az MSZP-sek is megértsék: MEN-JE-NEK-A-πCSÁBA!
zakar zoltán béla
2017. október 26. 18:27
gőz
Zod
2017. október 26. 15:39
És aki még ezután is fázik, annak majd Kórozs Lajos odaadja azt a szép műbőr kalapját.
lightning protection
2017. október 26. 15:31
Az elit lakónegyedekben ismét megnőne a létminimum alatt élő vállalkozók száma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!