Orosz külügy: Moszkvát és Budapestet aggasztja az „elukránosítás” politikája

2017. október 28. 08:42

Komoly aggodalommal tölti el az „elukránosítás” politikája Moszkvát és Budapestet – ezt Vlagyimir Tyitov orosz külügyminiszter-helyettes mondta azután, hogy Szijjártó Péterrel tárgyalt.

2017. október 28. 08:42

Moszkvát és Budapestet komoly aggodalommal tölti el a totális „elukránosítás” Kijev által folytatott politikája – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium Vlagyimir Tyitov orosz első külügyminiszter-helyettes Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel és Csutora Zsolt helyettes külügyi államtitkárral folytatott budapesti tárgyalásait követően.

Az orosz diplomáciai tárca arról tájékoztatta a TASZSZ hírügynökséget, hogy a felek az ukrajnai válság rendezésének kontextusában megállapították: a minszki megállapodások végrehajtásának nincs alternatívája. Komoly aggodalmukat fejezték ki a totális „elukránosítás” Kijev által folytatott politikája, valamint annak az ukrajnai nemzeti kisebbségekre gyakorolt káros hatása miatt.

Az orosz külügyi összefoglaló szerint a felek egyetértettek több globális problémában, egyebek között a szíriai és a Koreai-félszigeten megvalósítandó békés rendezésben, valamint a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban. Megállapították, hogy Oroszország és Magyarország elkötelezett a keresztény értékek és az európai civilizációs alapértékek védelmét célzó erőfeszítések mellett, amelyek „a társadalom normális fejlődésének és az elkövetkező nemzedékek jólétének zálogát jelentik”.

A felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit Oroszországnak az EU-val és a NATO-val fennálló viszonyáról, megbeszélték a politikai kapcsolattartás menetrendjét és a kétoldalú együttműködés perspektíváit. Az orosz diplomáciai tárca szerint a felek hangsúlyozták, hogy érdekeltek a kereskedelmi és gazdasági együttműködés elmélyítésében, beleértve az atomenergetikai és a gázszállítási infrastrukturális stratégiai projektek megvalósítását.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. október 28. 12:58
Egy ilyen baromság nem segít hanem ront a kárpátaljai magyarok helyzetén. A felcsúti maffia barom volt akkor is amikor ukrajna területi integritásáért és nem a kárpátaljai magyarok jogaiért kardoskodott. Most még nagyobb barmok mert amikor nyíltan az oroszok oldalára állnak akkor elvesztik a NATO és Amerika támogatását. Azt is tudjuk, hogy Petike megmondta, hogy ő cask azt csinálja amit a disznófejű vajda parancsol neki. Ez nem Peti hanem a disznófejű baromsága.
noMores
2017. október 28. 11:14
Viktor utasitasara igy basztak at az orszagot a ruszkik: http://index.hu/belfold/2017/10/28/vitezy_david_oroszorszag_metrofelujitas/ Kurvajol jartak valakik megint, a magyar meg eszi a fost. Csak versenyezni ne kelljen. Hanyinger ez a keleti nyitas. Paks2 is igy fog kinezni nagyban.
Mindjárt
2017. október 28. 10:52
KGB disznófejű a Putyin seggnyalás bajnoka.
Ellensúly
2017. október 28. 10:04
És miért van idézőjelben az elukránosítás? Ez azt sugalmazza, hogy Magyarország és Oroszország agyszüleménye a dolog, holott teljesen egyértelműen létezik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!