Románia nem kifogásolja a magyarországi pártok erdélyi kampánytevékenységét

2017. szeptember 04. 21:17

Nem emelt kifogást az ellen Románia, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választás kampányában a magyar pártok megkeressék az erdélyi választóikat.

2017. szeptember 04. 21:17

Románia nem emelt kifogást az ellen, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választás kampányában a magyar pártok megkeressék az erdélyi választóikat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román közszolgálati televízió (TVR) bukaresti magyar adása által hétfő délután sugárzott interjúban.

A politikus a múlt héten készített interjúban elmondta: Teodor Melescanu román külügyminiszter bukaresti megbeszéléseik során racionálisan közelített a témához. „Azt mondta: a ti dolgotok, hogy a magyarországi kampányban milyen sikerrel szólítjátok meg a Romániában élő magyar nemzeti közösség tagjait, és majd ők hogy szavaznak. Nagyon remélem, hogy ez a racionális megközelítés megmarad” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Hozzátette: a kettős állampolgárság intézményét Románia is elismeri és használja a határain kívül élő románok vonatkozásában. Ennek tulajdonította, hogy Romániától soha nem kaptak „komolyan vehető kritikát” a kedvezményes honosítás miatt. „Egyértelmű, hogy akik a választásokon indulnak, megkeresik azokat, akiknek szavazati joguk van. Nagyon remélem, hogy a magyarországi politikai erők lesznek annyira bölcsek, hogy a kampányban nem alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára. Mi úgy fogunk cselekedni, hogy ezt el tudjuk kerülni, különös tekintettel arra, hogy 2018 a románok számára történelmi okokból egy kiemelten fontos év” – fogalmazott a miniszter Erdély és Románia egyesülése centenáriumára utalva.

Szijjártó Péter a riporter kérdésére elmondta: egy évvel ezelőtt a személyes döntése nyomán nem vettek részt a magyar diplomaták a román nagykövetségek által szervezett december elsejei (Erdély és Románia egyesülése gyulafehérvári román kinyilvánításának a napja, Románia nemzeti ünnepe) rendezvényeken. Úgy vélte, egyelőre nincs ok arra, hogy ezt a döntését megváltoztassa. Hozzátette azonban, hogy a magyar kormány mindig a határon túli magyar közösségek álláspontjához igazodik az ilyen kérdésekben, és a tavalyi döntése motivációi egybevágnak a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök december elsejével kapcsolatos, sok vitát kiváltó nyilatkozatával. 

A külügyminiszter óvatos optimizmussal nyilatkozott a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés sikerének esélyeiről. Elmondta: nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Európa nyugati felében is érzékeny kérdésnek számít az őshonos kisebbségek és nemzeti közösségek ügye. „Sok nagy nyugat-európai ország támogatására nem számíthatunk ebben a kérdésben. Ezt önmagunk számára is világossá kell tennünk. Meg kell csak nézni, melyik nyugat-európai országok nem iratkoztak fel a Koszovó függetlenségét elismerő országok sorába” – fogalmazott a miniszter. Úgy vélte azonban, hogy ennek ellenére mindent meg kell tenni a kezdeményezés sikeréért. 

Szijjártó Péter az RTV-nek adott interjúban is elmondta: a magyar-román viszonyban a két ország közötti bizalmat kell építeni, és újabb közös sikertörténeteket kell létrehozni. Szerinte ha ezen az úton haladnak, kevesebb fogadókészség lesz a nacionalista hangokra Romániában, és az erdélyi magyar közösség megoldatlan kérdéseit is lépésről lépésre rendezni lehet. Szijjártó Péter augusztus 30-án Teodor Melescanu román külügyminiszter meghívására látogatott Bukarestbe, ahol előadást tartott a román nagykövetek éves értekezletén.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2017. szeptember 05. 19:03
Mintha a románok változnának: https://gondola.hu/cikkek/107050-Ovatoskodo_roman_migranspolitika.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201709
gonterl
2017. szeptember 05. 17:05
A Romániában folytatott kampánytevékenységek nem a román , hanem a magyar választásokat érintik. Ha magyarokat ezek a kampány tevékenységek megosztják, az a románoknak csak jól jöhet. Akkor meg miért kifogásolnák?
noMores
2017. szeptember 05. 06:44
Annyira ocsmány, hogy ezt a belpolitikai mocskot exportáljuk. Miért nem lehet legalább a határon túl nyugtuk szegény magyaroknak. Remélem, sorosoznak meg kerítéseznek egy jót Erdélyben, az kell a székelyeknek.
békalepcse
2017. szeptember 05. 05:25
A románok már kezdik elfogadni a trianoni revízió lehetőségét, mert egyre több oldalról pedzegetik. Most ilyen engedéknységgel próbálják kijátszani maguknak a rendezés nekik kedvezőbb feltételeit. Ezek bármire képesek, mint eddig is tudtuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!