Rétvári: Múzeum épül a volt kistarcsai internálótábor területén

2017. szeptember 05. 10:21

Félmilliárd forintos kormányzati támogatással épül múzeum, kiállítóhely és könyvtár a volt kistarcsai internálótábor területén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

2017. szeptember 05. 10:21

Félmilliárd forintos kormányzati támogatással épül múzeum, kiállítóhely és könyvtár a volt kistarcsai internálótábor területén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Kistarcsán.

Az egykori internálótábor helyszínén tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence elmondta, a Gulág-emlékév keretében a kormány úgy döntött, hogy támogatja Kistarcsán egy múzeum létrehozását, amelyet a volt tábor parancsnoki épületében fognak berendezni. Hozzátette, hogy az épületben fog helyet kapni a városi könyvtár is. 

Az államtitkár jelezte, a tervek szerint a beruházás a jövő év őszére készülhet el, s szeretnék, ha minél több rendhagyó történelemórát tartanának majd a múzeumban. 

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2017. szeptember 05. 11:56
Legalább lesz egy hely, ahol a Momentum, SZDSZ meg a többi liberált párt megtarthatja az összefogás-bulit, hogy a rokoni kör otthon érezhesse magát. Családi ünnepnek kiváló a hely.A szellemiségét máig visszasírják( ugyanitt:- Műkörmöt a Bauer-szalonból!)
Hegyi Gyula
2017. szeptember 05. 11:44
"A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása" (wikipedia)
noMores
2017. szeptember 05. 10:55
Putyintól kértetek engedélyt?
noMores
2017. szeptember 05. 10:54
Gulág-emlékév. Ezt is Mariska szervezi olyan profin, mint az 56-ost? És annyiért? Ja, a Szabadság téren mikor meritek végre átadni a szobrotokat, ti senkiházi gyökerek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!