Lemondatták az úszószövetség elnökét

2017. szeptember 01. 12:24

A Magyar Úszó Szövetség pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.

2017. szeptember 01. 12:24

A Magyar Úszó Szövetség pénteki rendkívüli tisztújító közgyűlésén a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt. A 200 voksolásra jogosult közül 153-an vettek részt a kongresszuson, s tíz tartózkodás mellett 141-en támogatták, és mindössze ketten ellenezték Bienerth Gusztáv visszahívását.

„A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, s bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést” – mondta Bienerth Gusztáv, aki január 8-án váltotta a poszton a 24 év után leköszönt Gyárfás Tamást. Akkor egyedüli jelölt volt.

A 62 éves Bienerthnek – aki korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, illetve a Magyar Kézilabda Szövetségnél is dolgozott, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke és turizmusért felelős kormánybiztos is volt – azt követően kellett összehívnia a rendkívüli küldöttgyűlést, hogy az elnökség sorozatos lemondások után működésképtelenné vált. 

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. szeptember 02. 18:34
Miért kell ezt csinálni?
néhai Ch.Pilot
2017. szeptember 02. 08:53
Kell a hely a Tusup klán emberének.
zőldsas
2017. szeptember 01. 21:59
Ha az unokám úszó versenyző szeretne lenni igen gyorsan lebeszélném róla, Köpönyegforgató pedofilok közé nem engedném!
BőröndÖdön
2017. szeptember 01. 20:19
Az állampárt kereshet egy másikat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!