Fidesz: Az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat

2017. szeptember 30. 11:14

Miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést a Fidesz szerint.

2017. szeptember 30. 11:14

A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet.

Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a kormánypártok 2010 óta megőrizték a nyugdíjak reálértékét, a rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklésével pedig több pénzt hagytak a nyugdíjasoknál, akik ezután is minden segítséget megkapnak tőlük ahhoz, hogy biztonságosnak és könnyebbnek érezzék mindennapjaikat.

Az idősek megbecsülése, tisztelete nem lehet kérdés” – hangsúlyozta Fónagy János, megjegyezve ugyanakkor, hogy ezt az ellenzéki oldalon nem így gondolják. Példaként említette, hogy a baloldalon most is „ugyanazok osztozkodnak és tülekednek”, akik kormányon a „nyugdíjasokat csak átverték és kihasználták”, Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig megengedhetetlen stílusban sértegette a nyugdíjasokat.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. október 01. 18:31
Aljas ellenzék, nem dob közpénzt a nyugdíjasoknak. Bezzeg a vajda. Ő nem sajnálja.
pemete jakab
2017. október 01. 14:29
"Fidesz: Az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat" A kormány viszont tiszteli: ezért nem állította vissza a 13. havi nyugdíjat. Sőt, Orbán ellenzékben még 14. haviról is papolt.
katus
2017. október 01. 11:09
Így tiszteli Vona Gábor az idős embereket! Vona Gábor 2 órája "Ma van az idősek világnapja. Ebből az alkalomból Heves megyei nyugdíjasokat fogadtam a Parlamentben. Ezúton kívánok minden szépkorúnak jó egészséget és sok boldogságot!" https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22049966_10155835345794623_8997506651663981398_n.jpg?oh=fbf3293410ef29443f2e791a34627c64&oe=5A837919 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22196037_10155835345979623_3231086451500182706_n.jpg?oh=0595c00170e7fac840d870d4519ff773&oe=5A841641 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22046853_10155835346119623_2963771142968259506_n.jpg?oh=8f36569123ef636364b0601b48c02b7e&oe=5A4A5365 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22089473_10155835346304623_5590302468594369095_n.jpg?oh=9b6708582c73908e2bcc407b60a419c0&oe=5A3D5C87 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22089588_10155835346339623_9104932936837045651_n.jpg?oh=8631766d70e2b5f761879f641ab15686&oe=5A3DDDF4 https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22089783_10155835346444623_3061388875962113514_n.jpg?oh=d52bb4b0e3a57921c295c1a37fa075a1&oe=5A82314F https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22050289_10155835346539623_3617615073656279677_n.jpg?oh=aced727b91809515b4e65e8da34eaeaa&oe=5A7C08C7
Lotti
2017. szeptember 30. 15:20
A Fidesz bezzeg tiszteli a nyuggereket. Ez a nagy létszámú képzetlen és alulinformált tömeg a fő bázis. Könnyedén megvehető némi rezsicsökkentéssel, Erzsébet utalvánnyal és igen fogékony az acsarkodásra. Mit is mondott Vona....?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!