Czibere: Közös jövő építésében érdekeltek a romák és a nem romák is

2017. szeptember 28. 20:15

Akkor lehet erős a társadalom, ha az együttműködés és az összetartozás kultúrája érvényesül – mondta Czibere Károly a negyedik Cigányvarázs fesztivál gálaestjén mondott köszöntőjében csütörtökön.

2017. szeptember 28. 20:15

A közös jövő építésében érdekeltek a romák és a nem romák Magyarországon, a társadalom csak akkor lehet erős, ha benne az összetartozás és az együttműködés kultúrája érvényesül – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Czibere Károly a negyedik Cigányvarázs, a Kárpát-medencei cigányprímások és zenekarok fesztiválja gálaestjén mondott köszöntőjében kijelentette, ez a rendezvény is valójában építkezés, gyarapodás és gyarapítás egyszerre; a társadalmi elfogadás építése téglánként, kövenként, hangjegyről hangjegyre. Olyan építkezés, amelynek nyomában újjá tud épülni a bizalom cigány és nem cigány között, valamint erősebbé tudja tenni az összetartozás érzését – tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta, a megjelenteket az a közös hitvallás köti össze, hogy a társadalmunk akkor lehet „erős és élhető”, ha benne az összetartozás és az együttműködés kultúrája érvényesül. A Cigányvarázs lehetőséget ad a cigány kultúra megismerésére, értékeinek és kincseinek közös értékké és közös kinccsé tételére – tette hozzá.    

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a cigányzene ma is szorosan hozzátartozik Budapest arculatához. A rendezvény reménye szerint segíthet abban, hogy a cigányzene újra a régi megbecsülést kapja és ismét virágzásnak induljon – mondta. A kezdeményezés 2014-ben indult útjára, célja a cigányzene és a magyar nóta társadalmi presztízsének, elismertségének visszaállítása a magyar társadalomban és szerte a világban. A fesztivált a Művészeti-Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány rendezi.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2017. szeptember 28. 20:57
A demográfiai adatokat figyelve (nálunk pl. a kórházban a szülészeten már alig látni nem cigányt) előbb utóbb többségbe kerülnek. Erről egyébként nem ők tehetnek, hanem a "magyarok", akik nem szülnek!!! Szóval ez tény! Innentől legfeljebb abban bízhatunk, hogy sikerül minél többet a mi értékrendünk, és a mi kultúránk irányába terelni, mert különben menthetetlenül lehúznak minket...:( Látok jó példákat olyan cigányokra, akik úgy élnek, mint mi, dolgoznak, iskolába járatják gyerekeiket, és ők is szenvednek attól a bélyegtől, ami dologtalan társaik miatt rajtuk van... Látok egyre több vegyes házasságot, a cigány lányok között nagyon sok szép lány van, egy csomó normális családban nevelkedett fel, és ma már hál'Istennek nem ciki feleségül venni őket...A Kádár-rendszerben ilyesmi még nagy szégyen lett volna...
pacal
2017. szeptember 28. 20:27
Igen, csak jó lenne már látni, hogy nem csak a többségi társadalom építi ezt a jövőt.
3M..
2017. szeptember 28. 20:25
Ha már ilyen szoros szálak kötik Cziberét hozzájuk, befogadhatna magához párat. Éljen velük egy háztartásban. Szebb Jövőt!
3M..
2017. szeptember 28. 20:23
Én ugyan nem építek velük közös jövőt. A kormány az, aki ezt erőlteti. A Fidesz és a Lungo Drom összenőttek. Ma már a kormány szavazóinak többsége, cigány. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!