Olimpiai bajnokok mondatnák le az úszószövetség elnökét

2017. augusztus 01. 10:48

Olimpiai és világbajnokok, valamint neves edzők követelik Bienerth Gusztáv lemondását, szerintük ugyanis a Magyar Úszó Szövetség elnöke nem tesz eleget a sportágért, ráadásul úszó múltja sincs.

2017. augusztus 01. 10:48

A Gyárfás Tamás helyére érkező Bienerth Gusztávnak sem biztos a helye a Magyar Úszó Szövetség élén. Most, a vizes világbajnokság után már olimpiai és világbajnok, valamint a neves magyar edzők követelik az elnök lemondását.

Az Indexhez eljuttatot közleményben Székely Éva, Darnyi Tamás, Szabó József, Hargitay András és Risztov Éva lép fel a jelenlegi helyzet megváltoztatásáért. Emellett több ezdő, például Turi György, Plagányi Zsolt és Petrov Iván lépett fel Bienerth Gusztáv ellen.

Turi György Egerszegi Krisztina, Kovács Ági vagy Risztov Éva korábbi edzője szerint: „Ez a sportág többet érdemel, ez így nem mehet tovább”. Plagányi Zsolt, az Egri Úszó Klub vezetőedzője is úgy látja: „A szép szavak helyett végre tettekre volna szükség, de azokra eddig hiába vártunk.” Petrov Iván, a Győri Úszó Klub vezetőedzője, korábbi ifjúsági szövetségi kapitány pedig azt, az egyszerű kritikát fogalmazta meg, hogy az elnöknek semmilyen múltja nincs a sportágban: „Annyi olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal rendelkezik a magyar úszósport, közülük többen is alkalmasak lennének a sportág élére.”

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2017. augusztus 03. 09:41
Mikor lesz a fúrás olimpiai versenyág ???
potyka
2017. augusztus 01. 18:06
Ekkora égés után nincs min csodálkozni.
péterx
2017. augusztus 01. 17:13
Most akkor melyik világbajnok- , edző- , vagy akármilyen elitcsoport mondja meg a tutit ?...Gyárfást leváltották , Bienerthet leváltják , s jön valaki , de az majd melyik királycsináló társaságnak nem fog tetszeni ?...
ZSOLT-2010
2017. augusztus 01. 15:23
A libsi sajtó most megint beleszeret Gyárfásba?-----Kitellik a baszodékoktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!