Fidesz: Az Alstom-ügy kenőpénzei az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándoroltak

2017. augusztus 08. 12:24

Minden idők legnagyobb magyar korrupciós botrányának ítélte Budai Gyula az Alstrom-ügyből kibontakozó helyzetet. A fideszes parlamenti képviselő szerint a kenőpénz baloldali politikusokhoz illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába került.

2017. augusztus 08. 12:24

Az Alstom-ügyből származó kenőpénzek baloldali politikusokhoz, illetve az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak – állítja Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő. A kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján így beszélt az ügyről: „minden idők legnagyobb korrupciós botránya Magyarországon”.

Budai szerint az Alstom-ügyben végzett nyomozás és a különböző bizottságok által lefolytatott vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy a felelősség a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat, valamint a Demszky Gábor által irányított MSZP-SZDSZ-es városvezetést terheli. Szerinte az is megállapítható, hogy a pénz jelentős része az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándorolt.

Hangsúlyozta: fény kell, hogy derüljön arra, hová tűntek a „súlyos milliárdok”, a magyar közvélemény joggal tart igényt azokra az információkra, amelyek feltárják, hogy mi áll a metróberuházások mögött.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Áldott legyen bölcs kormányunk
2017. augusztus 09. 09:58
van ám a pofátokon bőr szar mocskos fideszgecik
noMores
2017. augusztus 08. 15:03
A vizesVB-t meg teljes egészében megvették a kormány cimborái. A MET-re külön törvényt hoztak, ez heti egymilliárdot termelt Garancsinak és Orbán többi haverjának. Minden létező közbeszerzésen kizárólag a fidesz seggnyaló emberei nyernek iszonyúan túlárazott projektekkel. Nem kéne ugatni a szájjal, miközben a kéz két kézzel markol a közösből, kisfiam!
Mich
2017. augusztus 08. 15:00
"Az Alstom-ügy kenőpénzei az MSZP-hez és az SZDSZ-hez vándoroltak"... ...a Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai kormányok 'ügyes' irányításával...
freesleep
2017. augusztus 08. 14:51
várjuk a feljelentéseket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!