Újabb ötmilliárddal gazdagodnak az egyházi és civil szervezetek

2017. július 03. 16:09

Az EU-s pénzből támogatott pályázat célja a szociális és gyermekvédelmi munkát végző szervezetek szakmai, módszertani és informatikai fejlesztése.

2017. július 03. 16:09

Ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak szociális és gyermekvédelmi szakellátást nyújtó egyházi és civil szervezetek – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Soltész Miklós közölte: a pályázók projektenként minimum 70, maximum 450 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek európai uniós forrásból.  Az államtitkár rámutatott: az elmúlt hat évben 2,4-szeresére nőtt az egyházak és 1,5-szörösére a civil szervezetek közfeladat-ellátása a szociális és gyermekvédelmi területen, ezért fontos, hogy plusz segítséget kapjanak a kormánytól munkájukhoz. 

A politikus kitért arra, hogy miközben a szociális és gyermekvédelmi területen 2010 óta egyharmadával nőtt az ellátottak száma, addig a támogatásuk megduplázódott. Nem igaz tehát, amit az ellenzék állít, hogy romlott a helyzet ezeken a területeken – mondta.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ismertette: a pályázat célja a szociális és gyermekvédelmi ellátást nyújtó szervezetek szakmai, módszertani és informatika fejlesztése. Ezek a szervezetek sokszor országos hálózatként működnek, és fontos, hogy az egyes helyeken lévő „tudástőkét” összegyűjtsék és megosszák – hangsúlyozta. Mint mondta, reményeik szerint a pályázat segít, hogy a szervezetek fejleszthessék saját szolgáltatórendszerüket, új módszertani, szakmatámogató rendszereket dolgozzanak ki, és így rugalmas válaszokat tudjanak adni az újabb és újabb kihívásokra.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a támogatás száz százalékos, vagyis nincs szükség saját forrásra. Tájékoztatása szerint a pályázaton az intézmények működésének hatékonyságfejlesztését, az intézményirányítás megerősítését, új irányítási rendszerek kidolgozását és bevezetését támogatják. Pályázni lehet emellett a szervezetek működését összehangoló rendszerek és a működést segítő informatikai rendszerek kialakításával. 

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
béla 60
2017. július 03. 17:37
Dr Csizmadia rendel !! Pár szász milliát !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!