Tarlós: „Ne lapítson alamuszin a T-Systems”

2017. július 27. 12:29

Fakockáról, szándékos szabotázsról, a hármas metróról, a felújított szerelvényekről és a BKK botrányosan sikerült elektronikus jegyrendszeréről is beszélt Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján. Tarlós szerint a minapi metrófennakadást okozó fakocka „pontosan beleillik a metróajtó sínéhez, mintha beletervezték volna”.

2017. július 27. 12:29

Sajtótájékoztatót tartott Tarlós István főpolgármester csütörtökön – írja az Index. Az eseményen Tarlós bemutatta azt a fakockát a sajtó munkatársainak, amely tegnap a hármas metró egyik felújított szerelvényének üzemzavarát, és az ajtóvisszajelző lámpa hibáját okozta.

Tarlós szerint nem véletlen balesetről lehetett szó, hiszen a fakocka „pontosan beleillik a metróajtó sínéhez, mintha beletervezték volna”. „A fakocka nem tréfadolog” – tette hozzá. A főpolgármester szerint lehetetlen az, hogy valakinek a zsebéből pont egy, az ajtó bezáródását akadályozó kocka kihulljon, sokkal valószínűbb, hogy valaki szándékosan helyezte el oda. Leszögezte, aki közérdekű üzemet megzavar, az öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A fakockán túl szó esett a hármas metró felújításának ügyéről is: Tarlós szerint mind a szerelvények, mind az infrastruktúra felújításának ügyében előrelépés történt. Bejelentette: napokon belül forgalomba állhat a hetedik felújított metrószerelvény is. Hozzátette ugyanakkor, az orosz gyártó felé a szerelvények leszállításának késése miatt a főváros továbbra is fenntartja kétmilliárd forintos kötbérigényét. Jó hír lehet az utazóközönség számára, hogy 2018 folyamán már csak felújított szerelvények fognak közlekedni a hármas metró vonalán.

A főpolgármester nem hagyta szó nélkül a BKK sokat kritizált online jegyértékesítési rendszerét sem. Közölte, esze ágában sincs eltávolítani Dabóczi Kálmán vezérigazgatót a BKK éléről, mivel a házon belüli és azon kívüli vizsgálatok végét ki akarja várni.

Ugyanakkor a városatya felelősségre vonta a rendszert fejlesztő T-Systemset: követelte, hogy a T-Systems német anyavállalata vállaljon felelősséget a leszállított rendszerért, és ne „alamuszin lapítson”.

A rendszert feltörő, aztán rabosított 18 éves etikus hacker esetéről elmondta, el kell dönteni, valóban etikus hackerről beszélhetünk-e. Leszögezte: minden rendszer feltörhető, így nemcsak a BKK, de még a Pentagon rendszere sem sérthetetlen.

(MTI)

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doxi
2017. július 28. 18:14
Azért Tarlós nagy művész abban, hogy olyan vehemensen rárohan egy ügyre, hogy észre sem vesszük, hogy elszalad.
Free Buda
2017. július 27. 22:25
Pista bácsi, én csipázlak, de van itt némi bibi. A T-Systems Magyarországnak nincs német anyavállalata, 100% Magyar Telekom leány... A MT többségi tulajdonosa (~59%) a MagyarCom Holding GmbH, ami a Deutsche Telekom AG tulajdona. Namost viszont ha a DT fizessen, akkor fizessen a többi részvényes is, köztük egy rakás magyar kisrészvényes? Ez nem lesz túl népszerű ötlet ;) A német T-Systems (pontosabban a T-Systems International) magyar leánya az ITSH (IT Services Hungary Kft.).
Petykabá
2017. július 27. 19:52
Hülye Dabóczi-t azért kell kirúgni, mert az állampolgárok és a BKK érdekei helyett a T-Systemset védte, ergo nem alkalmas... Az etikus hacker pedig evidens, hogy az, ezt relativizálni nettó köcsögség...
Rockpapa
2017. július 27. 18:33
Ezzel a fakockás trükkel az ellenzéki aktivisták egy magasabb szintre léptek.Itt már nincsenek határok,ez már háború.Mi állampolgárok már nem számítunk,csak a gyözelem bármi áron.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!