Szijjártó: Nem tudják megosztani a visegrádi négyeket

2017. július 06. 16:50

„A visegrádi csoport a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az Európai Unión belül, és ez így is fog maradni, ha tetszik az osztrák kancellárnak, ha nem” – írta Szijjártó Péter csütörtöki közleményében, amelyben reagált Christian Kern szavaira. Az osztrák kancellár úgy érezi, megosztottak a V4-ek.

2017. július 06. 16:50

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lesz sikeres a kísérlet a visegrádi négyek megosztására.

Szijjártó Péter csütörtökön közleményben reagált az osztrák kancellár szavaira.Christian Kern a Handelsblatt című német lapnak azt nyilatkozta, a közelmúltban egyeztetett cseh és szlovák partnereivel, és úgy érzékelte, hogy megosztottak a visegrádi négyek. Szerinte az egyik oldalon a csehek és a szlovákok, a másikon a magyarok és a lengyelek állnak. A magyar miniszter úgy fogalmazott: régóta tapasztalják egyes nyugat-európai politikusok szándékát a visegrádi csoport megosztására. „Számukra rossz hírünk van, ez nem fog sikerülni. A visegrádi csoport a legszorosabb és leghatékonyabb szövetség az Európai Unión belül, és ez így is fog maradni, ha tetszik az osztrák kancellárnak, ha nem” – írta.

Úgy folytatta: elnézve az osztrák belpolitikai folyamatokat, megértik a kormányfő feszültségét, de „jó lenne, ha kihagyna minket az osztrák választási kampányból”. „Tisztelettel felhívjuk a figyelmét” arra a tényre, hogy osztrák vállalatok eurómilliárdokban mérhető profitra tettek szert a Magyarországnak juttatott európai uniós (EU-s) forrásokból. Pedig az unió „nem bankautomata” – idézte vissza Szijjártó Péter Christian Kern szavait.

Az osztrák kancellár a Handelsblatt-interjúban azt is mondta, hogy az EU-ban nem működőképes az illiberális demokrácia koncepciójában élni, és ezt ráerőltetni a többiekre. Megpróbálták szolidaritásra felszólítani Lengyelországot és Magyarországot, de ezzel nem jutottak tovább – közölte. A szankciókra vonatkozó kérdésre Christian Kern úgy felelt, ha valaki nem teljesíti a jogállami kötelezettségeit, akkor ennek következményei kell, hogy legyenek. Szerinte Magyarország nettó haszonélvező az unióban. A nettó befizetők számára az egyetlen eszközt Lengyelország és Magyarország ellen a pénzügyi ráfordítások jelentik. Erről a jövőben beszélni kell – vélekedett. Christian Kern azt mondta, egyes kormányok úgy tesznek, mintha Európa pénzautomata, nem pedig értékközösség lenne. „Mindenkinek sok szerencsét kívánok, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt jó humanista érvekkel akarja meggyőzni” – nyilatkozta az osztrák kancellár.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. július 07. 08:30
Nem tudják megosztani a V4-eket. "Az osztrák kancellár úgy érezi, megosztottak a V4-ek." Ha valaki az érzéseiről beszél az nem megosztó. Vizsgálni azt kell, hogy miért alakulnak ki ilyen érzések. Igazából azokat a jelenségeket kellene szemügyre venni és megmagyarázni, amelyek ezeket az érzéseket kiváltják. Az érdeklődő mérlegelheti, hogy az osztrák kancellár érzéseit, vagy Szijjártó magyarázat nélküli "érzéseit" fogadja el.
BőröndÖdön
2017. július 07. 07:12
Csehszlovákia máris farolgat kifelé....a lengyelek hánynak az oroszoktól,erőlködhetsz,Robokuty...
Akitlosz
2017. július 07. 03:42
Pedig meg vannak osztva a V4-ek. Szlovákia eurózóna tag a többiek meg nem azok.
=nessuno=
2017. július 06. 22:04
Nevetséges. Sosem voltak egységesek a V4-ek. Mi is szembeköptük a lengyeleket Tusk megválasztása kapcsán. Ők sosem felejtenek az oroszoknak. Szlovákokról meg ne is beszéljünk....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!