Pintér Sándor: Szilárd a magyar közbiztonság

2017. július 01. 09:46

Pintér Sándor belügyminiszter a Közszolgálati Egyetem budai várban tartott tisztavatóján szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte hazánk közbiztonságát.

2017. július 01. 09:46

Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen szombaton. Pintér Sándor hozzátette: ez és a társadalmi összefogás alapozhatja meg Magyarország gyors fejlődését.

„Erre az értékre közösen kell vigyázni, nem szabad hagyni, hogy az ország határain belül, vagy kívülről szélsőségesek ezt a békét megbontsák” – jelentette ki. A Közszolgálati Egyetem 212 végzős hallgatójától azt kérte: legyenek bátrak, kitartóak, helytállásukra számít a haza.

Pintér Sándor felidézte: a kormány 2010-ben célként határozta meg, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen, ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket tesznek. A cél megfogalmazásakor még nem indult meg „a népvándorlás”, Magyarország határaira nem nehezedett több százezres migrációs nyomás, de a nehézségek és kihívások nem változtatták meg elhatározásukat – mondta.

A belügyminiszter hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa.„Nem engedjük, hogy biztonságunkat és jövőnket veszélyeztessék, megvédjük határainkat az illegális migránsok, a kalandorok, az embercsempészek támadásaitól” – szögezte le Pintér Sándor.

„Jogi, technikai eszközökkel, ha szükséges kerítésekkel, a határvadászok és a teljes hivatásos állomány áldozatkész munkájával” – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a rendvédelmi állomány tagjai nemcsak Magyarországon teljesítenek szolgálatot, hanem az európai uniós határvédelmi ügynökséggel, a Frontexszel és a visegrádi négyek országaival közösen, nemzetközi együttműködés keretében, harmadik országokban is védelmezik Európa külső határait és így Magyarországot.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toledo
2017. július 01. 21:34
Ekkora,pofátlan hazug disznót mint ez a ragyás Pintér! A vagyon elleni bűncselekményeket sokan már nem is jelentik a rendőrségen mert feleslegesnek tartják. Érdemben a rendőrség nem csinál semmit, csak lepapírozzák, aztán a károsult pár hét után kap egy értesítést, hogy nem járt eredménnyel a nyomozás, írja alá ,hogy tudomásul veszi. No comment!
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. július 01. 20:27
Világos. Csak a fidesz lophat, csalhat, hazudozhat. Mekkora hatalmas innováció? Ős szittya értékek.
Szívemből magyar
2017. július 01. 12:44
https://www.youtube.com/watch?v=s0yMfHbD24w Szilárd közbiztonságba belefér az ilyesmi?
Mich
2017. július 01. 11:41
Szilárd a magyar közbiztonság. Egy ország lakossága számára ez a legfontosabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!